A Média 2.0 Blog idei utolsó meetupjának témája a non-profit szervezetek kommunikációja volt.
A Média 2.0 Blog idei utolsó meetupjának témája a non-profit szervezetek kommunikációja volt. A szektor egyre profibban működik, ugyanakkor a társadalomban még számos tabutéma és rossz beidegződés nehezíti a munkájukat.
A rendezvényen Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány vezetője, Fodor-Kovács Éva, a Bátor Tábor marketingvezetője, Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány adománygyűjtési és kommunikációs igazgatója, valamint Gusztos Péter, a Suhanj! Alapítvány elnöke beszélgettek a nonprofit szervezetek kommunikációs megoldásairól.
Akár rendelkeztek korábbi céges tapasztalatokkal, akár más pályáról kerültek a civil szférába, abban mindannyian egyetértettek, hogy a non-profit szervezetek nem amatőrök, nagyobb méret esetén ugyanúgy éves és kampánytervezésre van szükségük, mint a vállalatoknak. Akik hobbiból vágtak bele a tevékenységbe, azok is érzik, hogy eljön az a pont, amikor már profivá kell válni. A főbb különbségeket a büdzsék eltérő nagyságrendje, a bizalom kiemelt szerepe, valamint a vásárló és a fogyasztó személyének elkülönülése jelentik. A vásárló ebben az esetben az adományozás élményén túl egyfajta márkaértéket „visz haza”, bár egyes esetekben az önkénteseknek is lehetősége nyílik a bevonódásra, illetve a folyamatos kommunikáció, a nem feltétlenül pénzgyűjtő célú megkeresések is fontosak. További nehézség, hogy a társadalmi célú reklámkampányokat nehéz tervezni, az erre szolgáló felületek rendelkezésre állása gyakran csak az utolsó pillanatban derül ki, ami nagyfokú rugalmasságot követel meg.
A kampányoknál ugyanúgy vannak megalapozó kutatások, kidolgozott üzenet és call to action, mint az egyéb reklámoknál. A cél itt is a tömegből, a zajból történő kiemelkedés, amihez erős nemzetközi háttér és know how hiányában gerillataktikákat lehet bevetni. Mindenkinél van valamilyen „varázslat”, amit be lehet mutatni. Az üzeneteknél különösen vigyázni kell arra, hogy ne legyenek sértőek. A nyugatabbra már elterjedt provokatívabb reklámok nálunk még nem működnek, kerülni kell a túlzó ábrázolásokat, gondosan egyensúlyozva a kreatívokban a „szomorú és éhes, de még nem túl reménytelen helyzetben lévő kisgyerek” megmutatásáért. Bár a Nem Adom Fel és a Suhanj! esetében is kimondott cél a pozitív üzenet, a fogyatékossággal élők értékeinek és lehetőségeinek, a társadalomhoz való hozzájárulásuknak a bemutatása, és ezen a területen sikeresek is, ami elindíthat egyfajta szemléletváltozást.
Azt a beszélgetők is elismerték, hogy létezik egyfajta verseny a szervezetek között a viszonylag limitált, jellemzően AB státuszú városi nőkből álló célcsoportért, egyesek attól sem riadnak vissza, hogy a többiek keresőszavaira ráhirdessenek. Ugyanakkor a versenyt magát építő jellegűnek értékelik, mert hatékonyságra ösztönöz és az egész szegmens láthatóságát, elfogadottságát, társadalmi beágyazottságát is növeli. Amit inkább problémaként érzékelnek, az a 4-5 jelentős háttérrel bíró szervezet, valamint az a tény, hogy sokszor állami intézmények, például kórházak felszerelésében is civil szervezetek vállalnak szerepet, holott ez az állam feladata lenne.
A nagyvállalati szférában már egyre tudatosabb az adományozói tevékenység, azonban sok helyen még mindig úgy gondolják, az önkéntesség a piszkos, kétkezi munka, a plüssjáték-gyűjtés, a sütisütés és a cipősdoboz-ajándékok gyűjtése körében kimerül, holott „elfogytak a lefestendő kerítések”. Az ügynökségek pro bono felajánlásai kapcsán viszont egyöntetűen pozitívak a tapasztalatok.
Ami a lakossági adományozókat illeti, a legegyszerűbb megoldásokat – például televízióban hirdetett mobilos adományozást – érdemes választani, mert az összetettebb modellek, különösen a havi fix adományozás rendszere nálunk még nem terjedt el, nem is beszélve a hagyatéki adományozás roppant kényes terepéről, amelyet egyelőre inkább csak a partvonalról vizsgálnak a szektor szereplői. Szintén ritka még a napi fix időben felajánlott önkéntes szellemi munka, pedig az alapítványoknak is szükségük van pénzügyesekre vagy marketingesekre. Különösen azért, mert hazánkban még nem elfogadott, hogy az egyes szervezetek személyi költségeket vagy reklámköltségeket is elszámolnak, holott ez a napi működésük része. Épp ez az egyik akadálya a valóban transzparens kommunikációnak is, holott a nyíltság és egyenesség a szektor alapvető értékei közé tartoznak.
De mint a lezárásban elhangzott, a hazai non-profit szektor csupán 25 éves, elfogadottságban, a stabilitás érzetében még nem versenyezhet a nagy történelmi intézményekkel. Idővel viszont alakulhat a szemlélet, fokozódhat a profizmus és a tabutémák listája is egyre rövidebb lesz.
(A szervezőknek ezúton is külön gratulálunk a jelnyelvi tolmácsoláshoz. A Média 2.0 oldala itt található.)
