Premier League: bajnok lesz ma este a Manchester City?

Hírek

Igaz, a City nem is játszik, viszont ma este akár bajnok lehet. Vagy nem, sőt, vasárnap még el is bukhatja az aranyérmet.

Könnyen meglehet, hogy az utolsó pillanatig fog tartani a Manchester City és a Liverpool bajnoki versenyfutása. Pedig egy fordulóval korábban úgy tűnt, a Liverpool kiszáll, hiszen nem tudta legyőzni otthon a Tottenham gárdáját, az 1:1-es döntetlennel két pontot veszített, miközben a City tönkreverte a Newcastle-t, és az előnye 4 pontra nőtt a tabellán.

Ám a 37. fordulóban a City ugyanúgy hibázott, mint korábban a vörös ördögök: csak 2:2-es döntetlent ért el a West Ham vendégeként, azt is nagy szerencsével, hiszen a hazaiak két góllal vezettek. Hiába játszott nyomasztó fölényben a City, a hazaiak néhány veszélyes kontrájukkal akár meg is nyerhették volna a mérkőzést.

A Liverpool kedden este játssza le elmaradt mérkőzését, ők ma Southamptonba látogatnak. Ha kikapnak, marad a négy pont különbség, bajnok a City. Ha viszont vendégként sikerül győzniük Klopp legényeinek, ismét csak egy pont lesz a hátrányuk.

Ebben az esetben még vasárnap is lesz okuk a szurkolóknak (és a futballistáknak) a körmüket rágni. Az utolsó fordulóban a Manchester City az Aston Villát, a Liverpool a Wolves gárdáját fogadja.

 

SOCIAL MEDIA