Premier League: az Arsenal visszavette az első helyet, kérdés, meddig

Tejszínhub

Az Arsenalnak élet-halál kérdés volt a vasárnap délutáni összecsapás a tartalékos Manchester United otthonában, az Álmok színházában most az ágyúsok álma volt a tét. 

 

Az Arsenal az utolsó fordulóban az Everton ellen játszik majd, és jó eséllyel meg is nyeri, nyerheti a meccset a mindenképpen a 15. hely körül végző, motiválatlan vendégekkel szemben. A londoniak turbó módban kezdték a számukra igen fontos menchesteri meccset, és már a 20. percben megszerezték a vezetést. Kai Havertz adta be a labdát jobból, Leandro Trossard pedig közelről a kapuba lőtt. A Manchester United nem tudta felvenni a tempót, esélye sem volt az egyenlítésre. A helyzet a szünet után sem változott, a hazaiak a kaput is ritkán találták el. Az Arsenal többször is közel volt a második gólhoz, de nem tudtak betalálni, maradt a sovány, egygólos győzelem. Igaz, azért is 3 pontot adnak.

Egy hét múlva tehát eljön az igazság pillanata, valamelyik csapatnak meg kell nyernie a bajnokságot. Az Arsenal most egy ponttal megelőzi a Manchester Cityt, ha jövő vasárnap legyőzik az Evertont, akkor 89 ponttal fejezik be a szezont.

A most 85 pontos City kedden a Tottenhamhez látogat, akkor pótolják az elmaradt meccset, végre kiegyenesedik a táblázat. Jövő vasárnap Guardioláék a West Hamet fogadják otthon. Két győzelemmel bajnokok, de ha pontokat veszítenek, akkor még bármi lehet.

 

Szombati eredmények

Fulham–Manchester City 0:4

AFC Bournemouth–Brentford 1:2

Everton–Sheffield United 1:0

Newcastle United–Brighton & Hove Albion 1:1

Tottenham Hotspur–Burnley 2:1

West Ham United–Luton 3:1

Wolverhampton–Crystal Palace 1:3

Nottingham–Chelsea 2:3

 

Vasárnap mérkőzés

Manchester United – Arsenal 0:1

 

Hétfőn játsszák

Aston Villa – Liverpool

SOCIAL MEDIA