„Örökbe fogadta” a PPG Trilak a Markó utcai mentőállomás pihenőrészlegét

Hírek

Tizenegymillió forintból újította fel saját forrásból a PPG Trilak az Országos Mentőszolgálat Markó utcai központi épületének pihenőrészét. A 6 hálóból, konyhából, étkezőből és társalgóból álló részleg összes falát kifestették. A több mint 3 hónapig tartó munka alatt nagyjából 300 liter festéket használtak fel.

A PPG Trilak évek óta élen jár a társadalmi felelősségvállalásban. 2016-ban a fővárosi Jahn Ferenc kórház 9. emeleti szülészetét csinosították ki a cég segítségével. A festékgyártónál úgy vélik, hogy Magyarországon az egészségügy támogatása az egyik legnemesebb cselekedet. A mentők munkája különösen elismerésre méltó, hiszen az OMSZ-nél dolgozók naponta mentenek életeket: megérdemlik, hogy minél kényelmesebb és barátságosabb környezetben töltsék pihenő idejüket.

A PPG Trilak már a falak színének kiválasztásában is arra törekedett, hogy a mentőket egy nyugalmat árasztó közeg vegye körül: így esett a választás a fehér–jegesmoha színkombinációra. A jegesmoha részhez a PPG Trilak a Héra Clean nevű dörzsölés- és mosásálló beltéri falfestékét használta. A vízlepergető bevonat szennyeződés-, dörzsölés- és mosásálló, ellenáll a különféle tisztító- és fertőtlenítőszerek hatásának – a mentőknek munkájuk miatt éppen egy ilyen formulára volt a legnagyobb szükségük.

A társalgóban és az étkezőben a bútorokat is kicserélték. A társalgóba egy U-alakú kanapé, 4 darab kényelmi funkcióval ellátott dönthető fotel, 3 íróasztal, 3 darab irodai szék, és a menetlevelek szeparált tárolására alkalmas irattartók kerültek. Az étkező a teljes kifestés mellett 2 darab asztallal és 8 darab székkel gazdagodott. A hálószobák padlója is új burkolatot kapott.

A mai átadón Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a Markó utcai mentőállomás Budapest legelső mentőállomása volt, amit 1887-ben kezdtek el építeni. Az elmúlt 130 évben többször voltak benne kisebb-nagyobb felújítások, de az utóbbi esztendőkben renoválásra nem volt lehetőségük. „Ezért került az épületrész olyan rossz állapotba, hogy segítségért kellett folyamodnunk. Ezt hallotta meg a PPG Trilak, és nyújtott önzetlen segítséget. Bajtársaink közül 130-an használják ezt a részleget. A felújításnak köszönhetően végre színvonalas munkakörnyezetet tudtunk nekik teremteni” – fogalmazott Győrfi Pál. A szóvivő külön kiemelte, hogy a PPG Trilak komplex segítséget nyújtott azzal, hogy nem csak az anyagi hátteret és az eszközöket biztosította, hanem saját szakembergárdájukkal végezték el a munkát, amivel szinte „örökbe fogadták a Markó utcai mentőállomás pihenőrészlegét”.

A pihenőrészlegben nyolc mentőautó személyzete tölti a kivonulások közötti időt.  „Egyáltalán nem mindegy, hogy a helyszínekről visszatérve milyen körülmények fogadják őket. Én 18 éves koromban kezdtem itt mentőápolóként dolgozni. Élénken emlékszem az akkori körülményekre: málló vakolat és a beázástól penészes fal fogadott az 1980-as években. Néhány hónappal ezelőtt is hasonló volt a helyzet. Ez az első pillanat, hogy azt látom, a falak gyönyörűek, a parketta megújult, és szépek az új bútorok. Ha most lennék itt kivonuló mentőápoló vagy mentőtiszt, biztosan jobban érezném magam, mint akkoriban” – fogalmazott az OMSZ szóvivője.

Azt is elmondta, hogy az országban az egyik legnagyobb terhelésnek a Markó utcában vannak kitéve kollégái. „Ezért különösen öröm azt látni, hogy a PPG Trilaknak köszönhetően ugrásszerűen javultak az itteni feltételek. A felajánlásnak a mentőszolgálat volt a kedvezményezettje, de ha egy mentő pihenten érkezik egy beteghez, akkor annak végső soron a betegellátás látja a hasznát” – közölte Győrfi Pál.

SOCIAL MEDIA