Új vezetők, tovább erősödő Ingram Micro

Karrier

A két informatikai nagykereskedő cég nemzetközi és magyar egyesülése után Virágh Attila irányítja új ügyvezető igazgatóként az Ingram Micro hazai csapatát, Lázár Ferenc régiós alelnökként vezeti a közép- és kelet-európai leányvállalatokat.

2016 tavaszán jelentette be az Ingram Micro az RRC kelet-közép-európai részlegének (RRC CEE) felvásárlását. A 2016 júniusában lezárult akvizíciót követő másfél évben az Ingram Micro és az RRC integrációja zajlott – mind régiós mind magyarországi szinten. A két magyar cég sikeres fúziója után, 2017 októberétől a két IT disztribútor egyetlen cégként folytatja működését Magyarországon.

A változások a hazai cégvezetési struktúrát is érintették. Lázár Ferenc, az Ingram Micro korábbi ügyvezető igazgatója a vállalat közép- és kelet-európai piacokért felelős regionális vezetője, alelnöke lett.

Az RRC korábbi cégvezetője, Virágh Attila pedig az Ingram Micro ügyvezetői igazgatói pozícióját tölti be. Az átállás részeként 2018 első negyedévében kettős ügyvezetés zajlik a cégnél, áprilistól Virágh Attila egyszemélyben irányítja a nemzetközi IT nagykereskedő cég magyarországi leányvállalatát.

A két cég hazai összeolvadásának koordinálását, feladatok megosztását jelentősen megkönnyítette, hogy a két vezető hasonló tapasztalatokkal, üzleti felfogással rendelkezik, és így hatékony menedzsment csapat alakult ki a hatalmasra nőtt IT disztribútor élén.

Az egyesülésnek köszönhetően a két vezető jelentős bevétel-növekedést vár az idei évre régiós szinten. Ennek alapja a sikeres és lendületes fejlődésben rejlik: a tavalyi év során az együttes árbevétel nagyobb lett, mint a két korábbi cég összesített, 2016-os eredménye.

A tavalyi év az integrációról, az akvizíció utáni stabilitás megteremtéséről szólt a régióban. Az idei évben erre alapozva jelentős üzletfejlesztést tűztek ki célul valamennyi országban. Ez egyrészt további portfólió növekedést jelent a tradicionálisan erős VAD (Value Added Distribution) üzletágunkban – kiegészítve támogatási, konzultációs és oktatási szolgáltatásokkal.

A technológiák közül a cyber security és unified communication területekre fognak jelentős befektetésekkel koncentrálni.

Kihasználva az egyes országokban meglévő jelenlétüket – a lojális viszonteladó csatornánkra alapozva – az Ingram Micro hagyományosan erős volume disztribúciós vonalán is jelentős fejlesztéseket és portfólió bővítést tervez.

A harmadik kiemelt terület a felhőszolgáltatások értékesítése. A tavalyi évben a régióban is elérhetővé tették az Ingram Micro saját fejlesztésű Cloud Marketplace-t mely egy automatizált e-kereskedelmi rendszer, és amelyen keresztül viszonteladóink értékesíteni, bevezetni, valamint – a megvásárolt havi előfizetéseket – menedzselni tudják partnereik számára. A marketplace-en számos gyártó SaaS és IaaS felhőszolgáltatása elérhető.

Nemcsak nemzetközileg, de hazánkban is a legnagyobb disztribútornak számít az Ingram Micro. Magyarországon az RRC-vel létrejött fúzió után a tavalyi évben közel 56 milliárd forintos árbevételt ért el – a több mint 130 fős, 70 százalékban értékesítéssel foglalkozó szakembergárdának köszönhetően.

A 2017-es árbevétel rekord volt az Ingram Micro történetében, de a cél – természetesen – ennek a túlszárnyalása a jövőben – hangsúlyozta Virágh Attila, az Ingram Micro új ügyvezető igazgatója. Az egyesítéssel kibővült Ingram Micro magyar csapatának célja, hogy a két cég szinergiáiban rejlő lehetőségeket kihasználja, egységes, a korábbiakat is felülmúló ajánlatokat, szolgáltatásokat nyújtsanak a magyar piacon, és a stratégiába illeszkedő technológiák alkalmazásával komplett megoldásokat kínáljunk.

Az Ingram Micro minden korábbinál jobban fókuszál a kis- és közepes méretű vállalatok, viszonteladó cégek igényeire. Ez egyben a KKV-kat kiszolgáló alkalmazotti létszám bővítését is jelenti.

Emellett külön részleg foglalkozik a webshopon keresztüli (e-commerce) értékesítéssel, mely egyedülálló fejlesztési lehetőséggel rendelkezik a cég egész Európára kiterjedő háttéradatbázisaival.

SOCIAL MEDIA