Nemkívánatosnak nyilvánították a Természetvédelmi Világalapot Oroszországban

Hírek Kiemelt

Az orosz főügyészség a honlapján megjelent tájékoztatás szerint úgy ítélte meg, hogy a svájci székhelyű WWF nemzetközi nem kormányzati szervezet a természetvédelmi és oktatási tevékenységet álcaként használja az orosz gazdasági szféra biztonságát veszélyeztető projektek megvalósítására.

 

Az orosz hatóság szerint WWF a környezetvédelem ürügyén igyekszik akadályozni az Északi-sarkvidék ipari fejlesztését és a szubarktikus területek természeti erőforrásainak kiaknázását, valamint olyan korlátozásokat próbál meg kidolgozni és legitimálni, amelyek alapul szolgálhatnak az északi-tengeri útvonalnak az Egyesült Államok kizárólagos gazdasági övezetébe való áthelyezéséhez.

A főügyészség úgy ítélte meg, hogy a WWF kezdeményezései az energia-, olaj- és gázipar, valamint az ásványi lelőhelyek és a nemesfémek kiaknázásával foglalkozó nagyvállalatok ellen irányulnak. Az indoklás értelmében a szervezet részrehajló, „független” becsléseket készített számukra, amelyek célja az Oroszországi Föderáció gazdasági fejlődésének akadályozása volt, továbbá szubjektív szabványok és kritériumok alapján állított ki környezetvédelmi minősítést a vállalatokról.

Ezen túlmenően a WWF támogatta a külföldi ügynökök nyilvántartásában szereplő szervezeteket, amelyek tagjait adminisztratív felelősségre vonták hatóságokkal egyeztetett tiltakozásokban való részvételük miatt, ami az orosz belügyekbe való beavatkozást bizonyítja – olvasható az MTI-n.

 

Fotó: Swissinfo

 

SOCIAL MEDIA