Megvannak a Mestercukrász elődöntősei

Tejszínhub

Nyolc kötény már csütörtökön elkelt, a maradék hatért nyolcan szálltak ringbe a Mestercukrász pénteki adásában. Az első feladatban három darab különböző ízesítésű, virág-tematikájú cupcake-et várt a zsűri a négy versenyzőtől.

 

Szabi félreértette a feladatot, úgyhogy a piactéren csak egyféle dekorációhoz szedte össze a hozzávalókat, amin sütés közben kellett módosítania. Perceket veszített azzal is, hogy a krémeket javította, és az izomalttal is meggyűlt a baja, de végül sikerült mindhárom cupcake-et feldíszítenie. Készített egy feketeerdős ízűt citromos cukormassza virággal, egy kaktusz-díszítésűt epres krémmel és egy karamellás-körtés krémmel töltöttet Claudiának, izomalt pipaccsal a tetején.

Győzőnek nagy időveszteséget okozott, hogy rosszul sütötte meg a cupcake-eket, és újra kellett kezdenie őket, de egy nagy hajrával sikerült mindent időben befejeznie. Áfonyás töltelékű cupcake-et készített cukormasszából formázott rózsával, mellé egy szedreset, svájci vajkrémes piros tulipánokkal és egy csokis-málnás verziót, amire izomalt-orchideát próbált megformázni.

Geri nagyon megcsúszott a munkával, így aztán a három cupcake-et szinte az utolsó pillanatban töltötte be, és a dekorációra sem maradt elég ideje. Készített egy lemon curd-ös, kék svájci krémes verziót, egy rózsaborsos-narancs curd-ös rózsaszínt, és egy étcsokisat sárga svájci krémmel.

Ljubov már a koncepciójával is bajban volt, ami eléggé lelassította a munkáját a sütés elején. Szerette volna a bemutatkozó napján elrontott izomalt kupoláját újra megidézni, de ezzel annyi időt veszített, hogy végül alig maradt ideje dekorálni. Csak kétféle ízű – chilis-fehércsokis és mangós – cupcake-et készített rózsaszín habcsókkal, és a fehércsokisra izomalt burát is csinált, hogy bizonyítson.

Teljesítménye nem győzte meg a zsűrit, neki kellett elhagynia a konyhát.

 

A második fordulóban Joci séf izzasztotta meg a versenyzőket, a tempós diktálás során a séf ikonikus desszertjét kellett lemásolni.

Peti hibázott a feladat elején, ami miatt újra kellett kezdenie a musszelin alapját, ráadásul a két piskótalapja közül is csak az egyik sült meg rendesen. Egy erős hajrával a diktálás végére behozta a lemaradását, és végül ő végzett elsőként a desszerttel.

Rebi eleinte nagyon magabiztos volt, és csak a piskóta felszeletelésénél tört meg a lendülete, amit rossz méretre vágott, majd túl vastagra töltött, és a krémet kinyomva próbált javítani rajta.  A karamellje kikristályosodott, amit újra kellett kezdenie, ráadásul csak az utolsó percben fagyott ki a desszertje, de még így is sikerült mindent kitálalnia.

Máté jól kezdte a feladatot, de aztán a tejszínhabja túlverődött, ami helyett újat kellett készítenie, és a rétegzett piskótaformába töltésével is akadtak gondjai. Így aztán a végére nagyon megcsúszott, és a karamellel is csak az utolsó percben sikerült végeznie, de ennek ellenére kitálalta a desszert összes elemét.

Cinti nagyon megküzdött ezzel a feladattal, mert többször újra is kellett kezdenie a folyamatokat, ugyanis a nagy kapkodásban összekeverte az alapanyagokat.  Az utolsó percben annyira belemerült a piskótája mentésébe, hogy észre sem vette, amikor lejárt az idő, és emiatt nem is tudta kitálalni a desszertet. Végül csak a félkész, vaníliás krémmel rétegzett musszelines piskótát tudja csak kivinni a zsűri elé, a kis musszelin gömbökkel a tetején. Ez a teljesítmény már nem volt elég a kötényszerzéshez, Cinti számára is véget ért a Mestercukrász.

 

A 14 kötény gazdára talált, hétfőn indul az elődöntő a Mestercukrászban!

 

Ilyen még nem volt a Mestercukrász történetében: Cintia nem tudta kitálalni desszertjét

A versenyző annyira lemaradt a sütés folyamataival, hogy arra sem volt ideje, hogy néha-néha a ketyegő órára pillantson. Cintiát akkor érte a döbbenet, mikor Claudia felszólította a versenyzőket, hogy lépjenek hátra a pultjuktól.

 

„Ha a beosztottam lennél, hűtőt takarítanál” – Jocinak elege lett Geriből

A séfek elégedetlenek voltak Gergő munkájával, de a figyelmetlen versenyző tovább fokozta a feszült hangulatot, amivel Jocit sikerült is kihoznia a sodrából.

 

„Azt hittem, semmit sem fogsz kihozni” – Peti lenyűgözte a zsűrit

Peti otthonosan mozog a cukrászok világában, ezért is érte nagy meglepetés a zsűrit, mikor Joci diktálása közben káosz alakult ki a versenyző pultjánál. A kóstoláson viszont még nagyobb döbbenetet okozott és nem csak a különleges tányérhasználatával.

 

 

Előzetesek:

 

Máté füstbe borítja a konyhát

A versenyző ropogós elemet szeretne készíteni a sütőben, de próbálkozása nem sül el túl jól. Folytatódik a Mestercukrász hétfőn 20:00-kor az RTL Klubon!

 

Roli rosszul lesz kóstolás közben

A versenyző egyre rosszabbul érzi magát a zsűri előtt. Vajon képes lesz folytatni a versenyt? Kiderül a Mestercukrász következő adásából hétfőn 20:00-kor az RTL Klubon!

 

Claudia legszívesebben felpofozná Gábort?

A kézügyességéről híres versenyző ismét csalódást okoz Claudiának és ezúttal a műsorvezető is szigorúbb módszerhez folyamodik? Hétfőn folytatódik a Mestercukrász 20:00-kor az RTL Klubon!

 

Fotók: www.sajtoklub.tv

Fotókredit: RTL Magyarország/Tulok András

 

A műsor hivatalos oldalai:

www.rtl.hu/mestercukrasz

https://www.facebook.com/akonyhafonok

https://www.instagram.com/akonyhafonok/

 

SOCIAL MEDIA