Nyolc új versenyzővel folytatódik a Mestercukrász!

Tejszínhub

Elindult a Mestercukrász – az édesszájú Konyhafőnök második elődöntős hete. Hasonlóan az előző héthez, az új játékosok is minden adásban két feladatot kapnak, a leggyengébben teljesítő a nap végén kiesik. De aki nagyot villant és bebizonyítja, hogy van benne tudás és kreativitás, arra a verseny legvégén ott vár a Mestercukrász cím és az ötmillió forintos fődíj!

 

A második elődöntő hét első napján újabb nyolc versenyző állt a pultok mögé: Luca, Stefi, Verus, Nina, Janka, Szilvió, Kornél és Zoli. Az első feladat ezúttal is a bemutatkozó desszert elkészítése volt. Claudia külön felhívta a játékosok figyelmét arra, hogy a végeredményben látni szeretné a versenyzők egyéniségét is. Ebből nem is lett volna hiány, hiszen a versenyzők valóban nagyot akartak villantani, de a 150 perces feladat során többen túlvállalták magukat és nem tudták desszertjük minden elemét a zsűri elé tálalni.

Az első fordulót Nina nyerte, aki így a második feladatnál – szimultán sütés Enzsöl Balázzsal – előnnyel indulhatott. Könnyítésként a lánynak a séf készítette el az ikonikus tojásdesszert díszítő bársonyfújását. A hátráltatás sem maradhatott el: Nina Lucát választotta, akinek így a sajátja mellett további öt temperált fehércsoki-tollat kellett elkészítenie a feladat során. Zoli már az elején elrontotta az angolkrémjét, és a későbbiekben is folyamatos lemaradásban volt. Szilviónak is meggyűlt a baja a feladattal és Zolitól próbált kölcsönkérni egy elemet, végül Balázs séf adott neki a sajátjából, hogy haladni tudjon. Stefi a tollak formázása előtt elvágta az ujját is, ami  miatt sírva fakadt. Az utolsó percekig próbálta behozni a lemaradását, és a nagy sietségben még a bevonócsokiba is beleejtette a tojását.

A zsűri szerint Kornél teljesítette a legjobban a feladatot; a veszélyzónába került Stefi és Zoli közül a nyugdíjas katonazenésznek kellett elhagynia a Mestercukrász konyháját.

 

 

Luca a bugyijával próbálta lenyűgözni Balázs séfet?

Liptai Claudia meglepődött, amikor kipuhatolózta a lánynál, hogy mivel lepi majd meg a zsűrit a bemutatkozó sütése során.

 

Verus kis híján üres tányérral állt a zsűri elé…

Balázs séf nagy örömére Verus bemutatkozó desszertjét A kis herceg ihlette, a versenyző azonban teljesen megfeledkezett az időről, így csak pár másodpercen múlt, hogy került valami a tányérjára.

 

Ez az elem szinte az összes versenyzőn kifogott a Mestercukrászban!

Ki gondolta volna, hogy a versenyzőknek az egyik legnagyobb fejtörést pont egy ilyen hozzávaló elkészítése okozza majd?

 

Szilvió lebukott a zsűri előtt!

A versenyző ugyanazt a hibát követte el, mint az első héten Zsüli: egyik versenytársa elemét használta fel saját desszertjében. Így reagált Balázs séf, amikor tudomást szerzett a történtekről!

 

Megtörtént az első sérülés a Mestercukrászban!

Stefi mosogatás közben okozott sérülést magának. Kornél és Balázs séf a lány segítségére sietett, aki könnyeivel küszködött a baleset után.

 

Liptai Claudia: „Nehéz lesz nem erotikusan beszélni a desszertekről”

A kóstolás során olyan mondatok hagyták el Claudia száját, melyek szövegkörnyezetükből kiragadva igencsak félreérthetőek.

 

Megvan a második hét első kiesője!

Stefi vagy Zoli? A zsűri döntése alapján egyikük számára véget ért a Mestercukrász!

 

A műsor epizódjai az RTL Most+ platformon megtekinthetők.

RTL Most+ kódját kérje szolgáltatójától. A szolgáltatók listáját az alábbi linken érheti el: www.rtl.hu/rtlmostplusz

 

A műsor hivatalos oldalai:

www.rtl.hu/mestercukrasz

https://www.facebook.com/akonyhafonok

https://www.instagram.com/akonyhafonok/

 

SOCIAL MEDIA