Márkaépítés 2021: Tudunk-e másképp élni? – a délután képekben

Hírek Kiemelt

A Márkamonitor szerkesztősége 2013 óta minden év tavaszán megrendezte a Márkaépítés konferenciát. A tavaly tavaszi rendezvényt azonban a járványhelyzet miatt ki kellett hagynunk, az ideit pedig hasonló okokból többször is elhalasztottuk, de végül szeptemberben meg tudtuk tartani. Több mint két év szünet után ismét személyesen találkozhattunk, együtt lehettünk a kollégákkal – nagy öröm volt megnyitni az őszi marketinges konferenciaszezont! Tegnap a délelőtti programról közöltünk fotókat, ma a délutánival folytatjuk. 

 

Ebéd és némi networking (megint emberek közt voltunk!) után ismét belemerültünk a munkába. A piac legnagyobb szegmenséről, az FMCG területről Vágyi Erik tartott átfogó előadást. Az új hétköznapi rutin hatásai a kategória trendekre, fenntartható márkaépítés…

 

Az átfogó trendek után ismét egy konkrét vállalati stratégia megvalósulása. Hogyan tudott haladni – az új, kiszámíthatatlan helyzetben – a dm évtizedes felelősségvállalási stratégiája és legújabb törekvései a körforgásos gazdaságba való hatékonyabb bekapcsolódására? Kanyó Roland avatott be a részletekbe.

 

A következő kerekasztalban a kereskedelem egyik kiugróan fejlődő szegmensének aktualitásait tekintettük át. Terítéken az e-commerce, akik beszéltek róla (balról jobbra): Kurucz Péter, Dunder Krisztián, Bíró Pál, Bombera Zsolt. 

 

Mit tegyen Magyarország 2030-ig, hogyan tudunk kilépni a középszerűség csapdájából és befogni Európa fejlettebb gazdaságait? Az Egyensúly Intézet  vízióját Kozák Ákos mutatta be.

 

Kerekasztal az új kommunikációs környezetről. Az MPRSZ elnöke négy gyakorló szakembert kérdezett. Balról jobbra: Maczelka Márk, van der Wildt Nikolett, Bánhegyi Zsófia,  Bujáki Zsolt, Sztaniszláv András. 

 

A pandémia alatt a turizmus szenvedte el a legnagyobb károkat, a szektor újragondolását Bódis Gábor mutatta be.

 

Valódi és inspiráló tudásra van szükség. Valódi tudásra, valódi szakértőktől: smartfluencerektől, mondta Szőke Ágnes, aki kicsit meg is mozgatta a hallgatóságot.

 

A program legnagyobb részében a nagyvállalatok praxisáról volt szó. Berényi Konrád új szempontot hozott a beszélgetésbe, a kkv szektor problémáit tekintette át.

 

A pandémia új helyzetet teremtett a munkavégzés világában is. Vannak, akik nagyon várták már az “új normálist” és vannak, akik a visszarendeződés lehetőségeit keresik mindenben. Pethes Barbara insight-specialista elemezte a megváltozott élethelyzetet.

 

Végül elhangzott néhány gondolat az ügyfélélmény és a márkaélmény kapcsolatáról és a service design alapú márkaépítésről Káli Györgytől.

 

Délután öt óra körül a konferencia szervezőjének, Szakács László főszerkesztőnek már csak annyi dolga maradt, hogy köszönetet mondjon valamennyi előadónak és résztvevőnek. Sőt, azt is elárulta, honnan származik a Grabowski név. Aki szeretné tudni, jöjjön el a következő Márkaépítésre.

 

Nagyon reméljük, hogy a következő Márkaépítés konferenciára nem kell megint két évet várni. Sőt, egy egész évet sem, csak néhány hónapot. Mi mindenesetre már készülünk a jövő évi programra, ami pár hónap múlva lesz esedékes. Hamarosan jövünk a dátummal és a további részletekkel!

 

 

SOCIAL MEDIA