Ismét új adásokkal jelentkezik a Márkamonitor a Jazzy rádióban

Hírek Kiemelt

A 90.9 Jazzy rádióban tavaly decemberben elindított Márkamonitor műsort ideiglenesen megszakította a pandémia. Március 18-án hangzott el az utolsó műsorunk, azóta csak ismétlésekkel tudtunk jelentkezni. Máig. 

 

Több mint két hónap kényszerpihenő után május 27-én, szerdán este ismét új műsorral jelentkezünk: Szakács László, a Márkamonitor főszerkesztője Kerekes Péterrel, a Coca-Cola Magyarország ügyvezető igazgatójával beszélget. Szó lesz egyebek mellett a Coca-Cola és a Magyar Vöröskereszt együttműködéséről, a világcég CSR-tevékenységéről, fenntarthatósági programjáról, és azt is megkérdezzük Kerekes Pétertől, milyen gazdasági perspektívákat lát a magyar piacon, milyen lesz, milyen lehet az új normalitás.

A következő műsorban, június 3-án Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője lesz a vendégünk, 10-én pedig Sztaniszláv András, a Magyar Public Relations Szövetség nemrég megválasztott elnöke. Remélhetőleg már semmi nem akadályoz meg minket abban, hogy minden szerdán este héttől egy újabb vendéggel beszélgessünk a márkaépítés világának aktuális témáiról, a fenntarthatóság jegyében.

Más évektől eltérően idén nyári szünetet sem tervezünk, éppen elég volt nekünk a tavaszi.

Hangoljon este 7-kor a 90.9 Jazzy rádióra!

 

 

SOCIAL MEDIA