Máris érezhető a Brexit hatása Európában

Hírek

Az Európai Unióba irányuló brit export éves szinten 6,8 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévhez képest, míg az uniós kivitel Nagy-Britanniába csak 0,9 százalékkal, áll a piacvezető hitelbiztosító tanulmányában. Az Atradius elemzői szerint ezt a font gyengülése okozza. A brit valuta 2016 júniusa óta 14 százalékkal romlott az euróhoz képest, ami növelte a brit áruk versenyképességét az Európai Unióban. A szakértők az árfolyam stabilizálódására számítanak az idén, de ha a kilépési tárgyalások újra megrekednek, az ismét negatívan hat majd a kereskedelemre. A Brexit várhatóan 0,5 százalékkal lassítja majd a magyar GDP növekedését is.

A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint a magyar gazdaságra is negatívan hat majd a britek kilépése az Európai Unióból.

„Magyarország nagy-britanniai exportja a teljes kivitel 4,6 százalékát tette ki két évvel ezelőtt, ez pedig a GDP közel 4 százalékát jelentette. A magyar gazdaság számára nem közvetlen kereskedelmi veszteségeket prognosztizálunk, hanem azt, hogy a Brexit lassítja az eurózónát, az itteni csökkenő kereslet pedig gyengíti majd a magyar exportot is” – mondta Vanek Balázs.

Az Atradius elemzése szerint jelenleg a járműipar a Brexit legnagyobb európai vesztese. Az európai autó-, busz, hajó- vagy repülőgépgyártás kivitelének 11,3 százaléka irányul az Egyesült Királyságba. Ezt követi az élelmiszeripar és a textilipar. A legveszélyeztetettebb ország Írország, az ír gépgyártás 44,2 százaléka és az élelmiszeripari termelés 40,3 százaléka a brit piacra kerül.

A hitelbiztosító elemzői azt várják, hogy az európai export Nagy-Britanniába kis mértékben erősödik az idén és jövőre. – „Ezt az teszi lehetővé, hogy megáll a font gyengülése, így jövőre sem várunk árfolyam ingadozást. Középtávon lényegesebb, hogyan folytatódnak a Brexit-tárgyalások az EU és az Egyesült Királyság között. Mi azt valószínűsítjük, hogy a kilépésig csak egy kereskedelmi keretrendszer születik majd meg, és a pontos szabályozást egy átmeneti időszak után lehet életbe léptetni” – mondta az Atradius országigazgatója.

SOCIAL MEDIA