K&H: családi ház, panel, társasház – így választanának a magyarok

Hírek Kiemelt

A következő években a 30-59 éves magyarok 37 százaléka tervez ingatlant vásárolni. A megkérdezettek több mint fele családi házba menne, a második helyen pedig a panellakások és a társasházi lakások állnak holtversenyben – derült ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az érintettek 7 százaléka egy éven belül letudná a vásárlást, 30 százalékuk azonban csak később vágna bele, jellemzően az önerő hiánya és a lakások magas ára miatt.

Tízből négyen szeretnének belátható időn belül lakást vásárolni – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből, amely a 30-59 éves korosztály ingatlanokkal kapcsolatos terveit térképezte fel. A válaszadók 37 százaléka venne lakást a következő években, leginkább a 30-asok és a budapestiek nyitottak erre. Az érintettek 7 százaléka egy éven belül megoldaná a kérdést, 13 százalékuk 2-3 évet, 10 százalékuk pedig 4-5 évet várna a vásárlással. Akik 1 évnél később, azaz 2-5 év múlva szeretnének lakást venni, leginkább az önerő hiányával, és a lakások jelenlegi magas árával magyarázták a döntésüket. A legtöbben (45 százalék) egyébként életük első saját ingatlanát vennék meg, míg 29 százaléknál lakáscseréről lenne szó.

A felmérés szerint a magyarok 63 százaléka nem akar lakást venni, kétharmaduk azért nem, mert teljesen elégedett a mostanival. Ez elsősorban az ötvenes korosztályra, a falvakban, családi házban és nagyméretű lakásban élőkre igaz. 25 százalék magasnak tartja a mostani ingatlanárakat, 22 százalékuk pedig azt mondta, hogy a jelenlegi lakáshitele miatt nem opció az ingatlanvétel.

Irány a város!

A vásárlást tervezők 15 százaléka Budapestet, 12 százaléka pedig a fővárosi agglomerációt venné célba, előbbi az 50-esek, utóbbi pedig a 30-asok körében a legnépszerűbb. A jelenleg a fővárosban élők 47 százaléka itt is maradna, így budapesti ingatlant keres, míg 26 százalékuk választaná az agglomerációt. A megyeszékhelyen élők közel fele, 42 százaléka elégedett a saját városával, ugyanott venne ingatlant, 20 százalékuk menne másik városba, és mindössze 5 százalékuk keresne budapesti lakást.

A vágyak és a jelenlegi lehetőségek nem állnak messze egymástól: nagyjából hasonlóan válaszoltak a megkérdezettek arra is, hogy a következő 10 évben hol élnének a legszívesebben. Budapestet 11 százalék, az agglomerációt 13 százalék tartja ideális helyszínnek. Megyeszékhelyen élne a legszívesebben a megkérdezettek 17 százaléka, valamelyik kisebb vidéki városban 26 százalék, községekben 23, míg külföldön 11 százalék lakna. Érdekes, hogy a községek sokkal népszerűbbek voltak azok körében, akik nem terveznek ingatlant vásárolni: közülük 26 százalék tudja elképzelni, hogy itt éljen, míg a vásárlást fontolgatók mindössze 18 százaléka tudja elképzelni az életét itt.

Családi ház, panel, társasház

A kutatásból az is kiderül, hogy a lakásvásárlást tervezők 58 százaléka családi házba szeretne költözni. Panellakást választana az érintettek 9 százaléka, ugyanennyien szavaztak a társasházi lakásra. A lakóparki lakások nem voltak túl népszerűek, mindössze 4 százalék menne oda, 3 százalékuk pedig az iker- vagy sorházak palettájáról választana. A családi házak vezették a mezőnyt akkor is, amikor az volt a kérdés, hogy milyen típusú ingatlanban élnének a legszívesebben a következő 10 évben. Az önálló családik házak, toronymagasan, 82 százalékkal vezettek, a lakóparki lakások feljöttek 7 százalékkal a második helyre, az iker- vagy sorházi lakások 5 százalékot kaptak, míg a panelek mindössze 2 százalékot.

SOCIAL MEDIA