Mennyire adnak valós információt az ingatlanhirdetési portálok árai?

Hírek Kiemelt

Ma már nem is nagyon tudjuk elképzelni azt az időt, hogy az ingatlanok hirdetései nem az online térben terjedtek. Plakátok, szórólapok, újsághirdetések – ez a múlt, a jelen pedig az online hirdetési felületek világa, amely azt vállalja, hogy közelebb hozza egymáshoz a vevőket és az eladókat. Természetesen ez helytálló is, hiszen a felület nagy, bárki számára korlátlanul elérhető, könnyű a hozzáférés, de néha aggályok merülnek fel azért a legnagyobb ingatlanhirdetési portálokkal kapcsolatban is.

 

Az első számú veszély az eladók számára, hogy nehéz kontrollálni, hogy ki a komoly szándékú vevő, és ki nem, ki akarja a tulajdonosokat esetleg kevésbé jó szándékkal megközelíteni. A portál nem tudja tükrözni a piaci folyamatokat és a hirdetők által közölt, olykor meglehetősen eltorzított információk megnehezítik a sikeres ügyletek megkötését.

2020-ban a budapesti ingatlanpiac dinamikáját már egyáltalán nem a hirdetett ingatlanok ára határozza meg” – mondja Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője.  – „Amíg az elmúlt három-négy évben inkább az eladók tudtak diktálni, jelenleg a vevők alkupozíciója lényegesen erősebbé vált, így tulajdonképpen egyre nehezebb az ingatlanok reális értékét megállapítani.”

A legtöbben leginkább arra használják az online hirdetési portálokat, hogy megállapítsák az adott piac dinamikáját, lássák, hol miként alakulnak a négyzetméterárak, és ezáltal belőjék az általuk kínált ingatlan értékét. Ez a gondolatmenet viszont semmiképpen sem tud helytálló lenni.  A hirdetésben szereplő irányárak nagyon sokszor nem követik a valóságot, nem tartalmazzák azt a korrekciót, amely a piacon aktuálisan végbemegy, így sokan hamis illúziókba ringatják magukat saját ingatlanjuk reális értékével kapcsolatban és a nagy várakozás közepette esetleg elmulasztják azt a vevőt, aki ugyan kicsit alacsonyabb áron, de tényleg megvásárolná az adott lakást.

„A hirdetésekből nem látszódik, hogy mennyi volt az alku a vevő és az eladó között, milyen áron talált végül gazdára egy-egy ingatlan. Számszerűsíteném is: 2018-ig 3,5%-osra volt becsülve az irányár és a valódi érték (amilyen áron az ingatlan ténylegesen elkelt) közötti eltérés, 2019-ben ez meghaladta átlagban a 10%-ot.” – folytatja Ben-Ezra Orran.

A Central Home szakértői úgy vélik, hogy egy változó piacnál, akár felfele, akár lefele ívelő piacról legyen szó, nagyon fontos, sőt talán a legfontosabb, hogy a piacról alkotott véleményhez a lezárt ügyleteknek az adatait használjuk, melyekből két dolgot emelhetünk ki, azt, hogy mennyiért keltek el a lakások és mennyi időn belül. A piac tendenciáit alapvetően megismerhetjük a hirdetési portálokból, de ez csakis rendszeres megfigyeléssel, elemzéssel és valós adatokhoz történő hasonlítás útján történhet meg.

SOCIAL MEDIA