Két milliárd forintos bérfejlesztés a MediaMarktnál

Hírek

A MediaMarkt piaci jelenlétében, kommunikációjában, marketing aktivitásában és számos egyéb területén is változásokra került sor tavaly mind a németországi anyacég, mind a helyi képviselet vonatkozásában.

 

Ezt a belső fejlődési folyamatot teszi teljessé, hogy új stratégiát fogalmazott meg az anyacég nemzetközi szinten, amelynek alapkövei az élmények. A koncepció négy pillére: a munkavállalói élmény; a vásárlási élmény (fogyasztók); a használat élménye (szolgáltatások); valamint a hatás élménye (fenntarthatósági törekvések). Mindez egy új identitást is jelent a cég számára, melynek célja, hogy a munkavállalók és a vásárlók számára is egy teljesebb élethez járulhassanak hozzá” – mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Ügyvezető igazgatója.

 

Mindent meghatározó munkavállalói élmény

A stratégia megvalósítása az idei év legfőbb célja a nemzetközi hálózatnak, amelyet az áruházlánc hazai egységei a mindent meghatározó munkavállalói élménnyel kezdtek. Ennek érdekében a cég a COVID-19 járvány óta a munkaerő megtartása érdekében indított újragondolt bérpolitikáját tovább fejlesztve egy újabb hálózati szintű béremelést hajtott végre. A 2020 óta több lépcsőben megvalósított, az idei évi tervekkel együttesen 2 milliárd forintos bérfejlesztését a jelenlegi gazdasági körülmények között egyszerre szolgálja a kollégák elégedettségét, terheik kompenzálását, a MediaMarkt versenyképességének és üzleti törekvéseinek megvalósulását, valamint a vállalt fenntartható működését egyaránt – írják.

„Elsődlegesen a munkavállalóink elkötelezettségét és megbecsülését tartjuk szem előtt, mindemellett szeretnénk a műszaki cikk kiskereskedelemben kiemelkedő munkahellyé válni. Ezért természetesen eddig is sok mindent tettünk a mindennapokban, ugyanakkor a külső környezeti (piaci) okok miatt ezt az intézkedési tervet újrapriorizáltuk” – mondta el Mangult Móni, a MediaMarkt Magyarország HR igazgatója.

 

Nem csak bérfejlesztésről szól

A magyar munkaerőpiacon több éve zajlik a verseny a jó munkaerőért. A MediaMarkt célja a saját kollégáiba fektetett bizalmával és karriercéljaik támogatásával, hogy emelje a szakma presztízsét és vonzó munkahelyet kínáljon jelenlegi és leendő munkatársaiknak. A vezetőség éppen ezért az anyagi javak mellett kiemelt figyelmet fordít a kollégák munkájának elismerésére és szakmai fejlődésük biztosítására. A munkavállalói felmérések alapján a vezetőség meghatározta a fejlesztendő területeket, melynek első lépéseként közel 70 képzés és továbbképzés közül választhatnak a munkavállalók.

Magyarország az egyetlen MediaMarkt ország, ahol 2014 óta mentori hálózatot működik. A mentorok feladata fenntartani a mindennapi munkához szükséges szaktudás színvonalát, és támogatni az új fejlesztések bevezetését. Mindemellett több gyártó vagy forgalmazó cég trénerével együttműködve biztosítják az értékesítők számára, hogy az innovációkról első kézből értesülhessenek. „A képzési palettánk eddig is sokrétű volt – ezeket strukturáltuk újra, így például biztosítunk hatósági képzéseket olyan munkavállalók számára, akik szeretnének – a munkájukhoz kapcsolódóan – államilag elismert tanúsítványt szerezni” – tette hozzá Mangult Móni.

Idén újraindították az Áruházigazgatói gyakornoki programot, amely legutoljára 2020-ban zárult, és amelyet három résztvevő teljesített sikerrel, akik azóta áruházat vezetnek. Hamarosan útnak indul a Vezetői Akadémia képzésük is, egy újragondolt program, amely keretén belül középvezetőket fejlesztenek a jövő kihívásainak megfelelően. Ezen felül készülnek egy speciális program és workshop sorozattal is azoknak a vezetőknek, akik közvetlenül az ügyvezetőknek riportolnak.

Mindemellett a béren kívüli juttatások is megújította és országosan elérhetővé tette a társaság. A juttatási csomag elsősorban egyéni fejlődést és speciális életeseményeket támogatnak. A portfóliót pedig a tervek szerint évente felülvizsgálják, hogy minél inkább motiváló legyen.

 

Fotó: MediaMarkt/Westend

 

SOCIAL MEDIA