Hogyan lehet veszélymentes az internet?

Hírek

Idén 20. alkalommal tartották meg világszerte a Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day – SID). A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem termeiben különleges, internetbiztonsággal kapcsolatos programot szervezett 2023. február 7-én.

 

A Biztonságos Internet Nap célja, hogy a Safer Internet Program keretein belül csaknem kétszáz országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire. Kormányok, nagy informatikai cégek, civil szervezetek, pedagógusok, gyerekek és szüleik fognak össze, hogy együtt mutassanak rá a világháló fontosságára. Ez a nap lehetőséget teremt arra is, hogy a gyerekeket olyan hasznos tartalmak felfedezésére és létrehozására buzdítsák, amelyeket később a családban, iskolában, barátokkal, majd a munkájuk során is tudnak használni.

A SID esemény mottója: „Együtt egy jobb internetért!” Az idei SID társszervezője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézete volt, magyarországi együttműködő partnerei az OTP Bank, a Magyar Telekom Nyrt., a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI), a Google, a Legfőbb Ügyészség, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Digitális Kereskedelmi Szövetség, a Digital Lions Club, a Fortix Consulting Kft. és a Quadron Kibervédelmi Kft. voltak.

A rendezvényt Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte, ez az esemény végtelenül fontos, hiszen ilyenkor közösen összegezzük, hogy az internet milyen irányba fejlődik, és hol vannak azok a területek, ahol védenünk kell a gyerekeket, családokat. Hangsúlyozta, fontos lenne beilleszteni az internet és az informatika szabályait a nemzeti alaptantervbe.

A vendégeket házigazdagént köszöntötte Krasznay Csaba,  az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője, egyetemi docens. Véleménye szerint a gyerekek már egyre korábban elkezdenek saját digitális eszközt- használni, ezért a digitális biztonságra való felkészítést is korán el kell kezdeni, alsó tagozaton már szinte kötelezőnek kellene lennie. Krasznay Csaba ezután a „Kiberbiztonság a közösségi médiában, avagy jótanácsok aktív és kevésbé aktív TikTok/Insta/Youtube/Facebook felhasználóknak” címmel tartott prezentációt.

Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója „Oktatás, tudatosítás, felelősségvállalás – Gyerekek biztonsága a világhálón és általában a digitális világban” címmel tartott előadást.

Mit tegyünk, ha gyerekünk gyanús online tevékenységet folytat, esetleg félünk, hogy kiberbűnözéssel foglalkozik? tette fel a kérdést előadásában Ruszcsák Ádám, a Telekom Magyarország kiberbiztonsági konzulense. Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő, mentálhigiénés prevenciós specialista arról beszélt, hogy a közösségi média milyen hatással van a gyermekek, fiatalok önértékelésére, testképére. Szerinte az állandó ingerek hatására a fiatalok sokszor modellekhez és influenszerekhez mérik magukat, gyakran szoronganak. Kihangsúlyozta, hogy ezek a problémák elsősorban a Z generációt érintik, mivel ők azok, akiket szüleik többnyire magukra hagytak az online térben.

Turányi Tatjána, a Quadron Kibervédelmi Zrt. kiberpszichológiai és oktatási tanácsadója is a felelős internethasználat fontosságát hangsúlyozta. Azt tanácsolta: vizsgáljuk meg saját internetezési szokásainkat és mérjük a képernyő előtt töltött időt. Majd figyeljük meg ugyanezt a gyerekünknél is, és értsük meg az igényeit. Alakítsunk ki együtt egy szabályrendszert és időkorlátokat, és ne felejtsük el megjutalmazni a gyereket ennek betartásáért.

Szabó Zoltán, a Fortix Consulting Kft. kiberbiztonsági tanácsadója szerint a kommunikációban, az oktatásban és a biztonságtudatosságban rejlik a titok egy veszélymentes internet eléréséhez. A jövőnk múlik azon, hogy a fiatalabb generációk – szakemberek, pedagógusok és a szülők segítségével – felkészüljenek az internethasználatból fakadó biztonsági kihívásokra.

Kálmán György, az OTP Bank IT biztonsági vezető tanácsadója a gyerekeknek szánt nyomkövetős okosórák esetleges veszélyeire hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint olyan ismeretlen faktorok találhatóak benne, amelyeket ellenünk fordíthatnak a támadók. Például követhetik vele a gyerekek földrajzi helyzetét, sőt, meghamisíthatják a szülők által látott pozíciójukat.

Előadást tartott még dr. Balogh Anna, a Legfőbb Ügyészség ügyésze, Szigeti György, a Nemzeti Nyomozó Iroda alosztályvezetője, Kiss Tamás, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Nemzeti Kibervédelmi Intézet megbízott főosztályvezetője és Kálmán György, az OTP Bank IT biztonsági vezető tanácsadója.

A Biztonságos Internet Nap a gyerekek számára vetélkedőket, közös játékokat és meglepetéseket tartogatott. A legó- és videókészítő pályázat meghívott nyertesei mentorok irányításával többfordulós internetbiztonsági játékon vettek részt, ahol öt csapatban a Legyél te is az internet Ásza! tananyag moduljaira épülő feladatokat végeztek el: kvízjátékot, történetmesélést, kiberactivityt, szókeresőt, de még szabadulószobás játékban is részt vettek. A mentorok Boross Tamás (Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Nemzeti Kibervédelmi Intézet), Fekete Zsombor (Digital Lions Club), Tossenberger Tamás és Bohus Dorottya (Google Magyarország), Vadász Zita (Digitális Kereskedelmi Szövetség), valamint Molnár Bernadett és Ungvári Miklós (OTP Bank) voltak.

A nap lezárása és egyben legjobban várt pillanata az ünnepélyes eredményhirdetés és az ajándékátadás voltak. Az eseményhez kapcsolódva előzőleg két, országos pályázatot írtak ki. Az egyikben rövid videót kellett készíteniük a fiataloknak, a másikban egy jelenetet kellett megépíteniük legóból. Mindkét feladat témája az internetbiztonság, a világháló okos használata volt. A legókészítő pályázatra 81, a videókészítő pályázatra 29 munka érkezett be. A boldog nyertesek értékes ajándékokkal tértek haza a SID-ről – írják.

 

SOCIAL MEDIA