HOPPex: intenzívebb kampányköltések a programmatic piacon

Hírek Kiemelt

Az elmúlt év során tovább változtak a médiafogyasztási szokások, a pandémia felgyorsította a digitális transzformációt számos területen – írja közleményében a HOPPex.  Megjelentek a különböző vakcinák, könnyítettek a bevezetett korlátozásokon és ugyan a vírus nem tűnt el az életünkből, azonban kisebb hatást gyakorolt a mindennapjainkra. Ez érezhető volt a programmatic piacon is, kevesebb hirtelen hozott döntés, bátrabb és intenzívebb kampányköltések jellemezték a tavalyi évet, ami HOPPex-en belül 11,5%-os bevételi növekedést eredményezett.

 

Növekvő nyílt piac, csökkenő deal arány

A 2020-as év során egyértelművé vált, hogy ha a vásárlói oldal gyors és drasztikus költéscsökkentésre határozza el magát, akkor visszafogja vagy leállítja a privát megállapodásait. Szerencsére a tavalyi év során néhány kisebb visszaesést leszámítva nem beszélhetünk jelentősebb és tartós negatív kilengésekről, azonban a növekvő nyílt piaci inventory és a telco szektor visszafogottabb dealezésének hatására a dealek 4 %-al kevesebb bevételt hoztak mint egy évvel korábban.

A nyílt piaci bevételek ezzel szemben fordított utat jártak be, közel 25%-os növekedést könyvelhettünk el. További bizakodásra adhat okot, hogy a HOPPex-en belül elérhetővé váló és egyre nagyobb körben használt új SSP-k megjelenése pozitív hatással bírt az open inventoryra.

 

A 300×250 és a mobil az élen

A méretek terén a 300×250 továbbra is toronymagasan az első helyet foglalja el, a 336×280 feljött a második helyre, a harmadik helyre viszont a 300×600 került, megelőzve a korábban már a feljebb is jutó 640×360-at. Az év során a half page és a roadblock között történtek pozícióváltások, azonban általánosan kijelenthető, hogy a nagyobb formátumok paid impression mennyisége csökkent az előző évhez viszonyítva. Ez a dealek mérséklődésével (ezen formátumok jellemzően hozzáadott értékkel bírnak a dealek terén) és a felhasználók mobil felé tolódásával magyarázható.

Az eszközöket vizsgálva a mobil felületek továbbra is fölényben vannak az desktoppal szemben (54-46%), arányuk némileg növekedett az előző évhez képest.

 

Élen a távközlés

A szektorok szerinti toplista nem változott 2020-hoz képest, a dobogós helyezettek azonban közelebb kerültek a távközlés kategóriájához. Teljes piaci szinten a távközlés, öltözködés és kiegészítők, kereskedelem, közlekedési eszközök, ill. lakberendezés és lakásfelszerelés szektor költi a legtöbbet.

 

Vezetnek a telkó és eker cégek

A programmatic piac legnagyobb hirdetői ugyan még mindig a telekommunikációs cégek és e-kereskedelmi szereplők, azonban mind a távközlés mind a kereskedelmi szektor esetében visszafogott csökkenés figyelhető meg. Ezzel szemben a kisebb szektorok terén erősödés tapasztalható. A gyógyászat továbbra is a válság egyik nyertesének tekinthető, az idei évben is jelentősebb növekedés volt látható a szektorban.

HOPPex infografika 2021

 

SOCIAL MEDIA