Vajon tényleg fenyegetik a nagy márkákat a küldetéstudatos, feltörekvő kicsik?

Érdekes tanulmány jelent meg a Fast Company-n: állítása szerint a Nike ugyan a világ egyik legértékesebb márkája, ha a társadalmi hasznosságát vizsgáljuk, akkor a Toms cipőgyártó – melynek teljes cégértéke töredéke a Nike évi 3,2 milliárd dolláros marketingköltésének – jobban szerepel nála. A szerző (nem mellékesen a kutatást végző cég, az Enso vezetője) szerint a fiatalabb célcsoportok számára már kiemelten fontos, hogy egy vállalat a profiton túl nagyobb, társadalmi vagy globális léptékű céllal is rendelkezzen, ráadásul ez a cél érthető és hihető legyen. Állítja, hogy a fogyasztók egyre erősebb pozíciója és egyre jobb tájékozódási és kommunikációs lehetőségei oda vezetnek majd, hogy a márkák jövőjét is befolyásolni fogja a cél megléte vagy hiánya.

Az Enso 149 (részben amerikai) márkát listázó kutatásából következik néhány meglepő és számos várható eredmény:

A listát egy különleges vállalkozás vezeti: a Goodwill Industries International nonprofit cég a XX. század eleje óta használt termékek begyűjtésével, javításával és értékesítésével foglalkozik, miközben képzést, munkaerőpiaci és közösségi szolgáltatásokat nyújt, kiemelt célként kezelve a munkakeresők életminőségének és méltóságának növelését, külön figyelve olyan csoportokra, mint a fogyatékkal élők, az idősek, a veteránok vagy épp a börtönviseltek.
A márkaérték-rangsorokban jellemzően az élbolyban szereplő technológiai cégek némelyike – az Amazon és a Google – hasznosság szempontjából is jól teljesít, az innováció mellett feltehetően a fogyasztók/felhasználók életét jelentős mértékben megkönnyítő szolgáltatásoknak köszönhetően. A többiek már inkább csak a középmezőnyben kaptak helyet, az olyan, elsősorban B2B-fókuszú és a felhasználók számára „nem látható” cégek, mint a Cisco pedig lemaradtak. Érdekesség, hogy a közösségi gazdaság egyik úttörője, az Airbnb egészen haszontalan a megkérdezettek szerint.
Az FMCG multik közül az egészségmegőrzést kommunikálók (Kellogg’s, Kraft, Johnson & Johnson) kerültek az élbolyba, no meg az egyre inkább CSR-fókuszú Dove. (Anyacége, az Unilever viszont csupán a 116, míg a nagy rivális P&G a 45.)
Az amerikai fogyasztók a célorientáltásg tekintetében kifejezetten rossz véleménnyel vannak a dohányról és a GMO-éllovas Monsantoról (ez eddig nem meglepő), az európai autómárkákról, a sörökről, a pénzintézetek egy részéről, de szúrja a szemüket a média frontján a VICE magazin és a Snapchat is. A Red Bull kitaszítottsága annak ellenére érthető, hogy sok érdekes és hasznos dolgot szponzorál, míg a jóga- és edzőruhákat forgalmazó lululemont elsősorban a nagyobb méretekkel rendelkező hölgyek diszkriminációja miatt sújtja a közönség haragja.

A listát elnézve – a módszertani buktatók, például a B2B cégek kezelése mellett – az látszik, hogy az egyes cégek sajtója nagyban befolyásolja azok társadalmi hasznosságának vagy haszontalanságának megítélését, de még a patriotizmus is fontos szerepet játszhat. Az újszerűség sem feltétlenül erény önmagában, még akkor sem, ha a frissen alakuló cégek – mint a Toms is – gyakran épp egy „ügy” köré szerveződnek, míg a régóta piacon lévő mamutok kihívásokkal küzdhetnek, ha értelmes, hihető és a vállalati kultúrához is illeszkedő nemes célokat kell beemelni a működésükbe. Ugyanakkor ez egyrészt sokuknak meglehetősen jól sikerült, másrészt kommunikációs eszközökkel is gazdagon el vannak látva ahhoz, hogy ezt a fogyasztókkal is megismertessék. A társadalmi hasznosság fontos, lassan megkerülhetetlen – de azért nem temetném még a régi nagy márkákat sem.

(Kép: Enso)