Folytatja dinamikus növekedését az EY – hat fővel bővül a vezetők köre

Karrier Kiemelt

Tovább emeli felsővetőinek számát az EY, így már 24 partnerrel és 20 associate partnerrel segíti a hazai vállalatok növekedését a tanácsadó cég.

 

Idén októbertől partneri pozícióból támogatja az EY ügyfeleit Domoszlai Rita, míg Csesznok Andrást, Farkas Ádámot, Kocsis-Kelemen Zsófiát, László Rolandot és Veres Mátyást associate partnerré léptették elő.

„Az EY-nál kiemelkedő szaktudású vezetőktől, a lehető legmagasabb szintű tanácsadást kapják meglévő és jövőbeni ügyfeleink. Ma már több mint 40 partnerrel és associate partnerrel segítjük a vállalatok növekedését. Gratulálok kollégáim megérdemelt előléptetéséhez” – emelte ki Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője. Hozzátette, a tanácsadó cég évek óta dinamikusan növekszik Magyarországon, aminek eredményeként idén regionális terjeszkedésbe kezdett a vállalat. Először Debrecenben, majd Pécsett is irodát nyitott, fokozottan bővíti munkavállalói létszámát. „Köszönöm ügyfeleink bizalmát, akik mindezt lehetővé teszik” – mondta.

Domoszlai Rita, az EY könyvvizsgálati üzletágának legújabb partnere a cégnél töltött közel két évtized alatt jelentős ágazati tapasztalatot szerzett a gyártás, a kis- és nagykereskedelem, az autóipar, valamint az olaj- és gázipar területén. Szakterülete a magyar és nemzetközi beszámolókészítési standardok (IFRS) alapján összeállított éves és évközi beszámolók, pénzügyi kimutatások, illetve csoport konszolidáció céljából készülő jelentések könyvvizsgálata, emellett átfogó számviteli és projekt menedzsmentment képességekkel rendelkezik és fenntarthatósági, valamint éghajlatváltozási szolgáltatásokkal is foglalkozik.

Csesznok András 2007 óta erősíti az EY csapatát, ahol először a könyvvizsgálat területén dolgozott, majd 2016-ban csatlakozott a számviteli tanácsadási csapathoz. Munkája során pénzügyi szektorban működő vállalkozások auditálására és tanácsadására specializálódott. Az elmúlt években számos IFRS átállási és új számviteli standardok bevezetését célzó tanácsadó projektekben támogatta ügyfeleit. Tapasztalattal rendelkezik pénzügyi instrumentumok, üzleti kombinációk és egyéb komplex tranzakciók számviteli kezelésében, számviteli politikák, konszolidációs és egyéb pénzügyi folyamatok kialakításában.

Farkas Ádám, az EY Felelős Üzleti Működési Szolgáltatásokért felelős vezetője. Pályafutása alatt átfogó ismereteket szerzett az üzleti működést támogató szemléletmód és jogi megfelelőség területén, a compliance kockázatok felmérésében és kezelésében, kontrollok kialakításában és fenntartásában, valamint vállalati visszaélések kivizsgálásában. Az EY-nál az elmúlt 4 évben számos visszaélésmegelőzéssel, visszaélésvizsgálattal, adatvédelemmel és megfelelési keretrendszerrel kapcsolatos projekten dolgozott.

Kocsis-Kelemen Zsófia 2013-ban az EY indirekt adó csapatánál kezdte szakmai karrierjét. Az elmúlt években az adózást érintő digitalizációs törekvésekre fókuszált, így hozzájárult számos jövőbe mutató megoldás kifejlesztéséhez, valamint részt vett a digitális projekteken dolgozó csapat kiépítésében is. Mindemellett az általános indirekt adózást érintő üzleti kérdések és kihívások megoldásával, nemzetközi értékesítési láncok menedzselésével és optimalizálásával is foglalkozik.

László Roland 2019-ben csatlakozott az EY-hoz, ezt megelőzően több mint 13 évet dolgozott stratégiai tanácsadóként elsősorban a pénzügyi- és telekommunikációs szektorokban, ahol több komplex digitális- és agilis transzformációs projektet vezetett le. Az Üzleti Tanácsadás Szolgáltatások üzletág tagjaként többek között a piacralépési stratégiák, szervezeti- és működési modellek kialakításában támogatja a cég ügyfeleit.

Veres Mátyás több mint 20 év tapasztalattal rendelkezik menedzsment tanácsadás, ezen belül is a teljesítmény-növelés, ügyfélkapcsolat-menedzsment és komplex IT-rendszerbevezetések irányítása területén. Az EY-nál 2017 óta dolgozik. Szakterülete első sorban a pénzintézeti szektor vonatkozásában az üzleti modellezés, a folyamatfejlesztés, valamint az informatikai-rendszerek implementációját támogató projektek menedzsmentje.

 

Fotó: Yibei Geng / Unsplash

 

SOCIAL MEDIA