Film sok zenével, sok filmrészlettel és sok baráttal

Hírek

Bereményi Géza először Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel lett országosan ismert, aztán novelláival, forgatókönyveivel, színdarabjaival, filmrendezéseivel, az utóbbi években pedig regényíróként is a legnagyobbak közé emelkedett. A Bereményi kalapja portréfilmben Tóth Barnabás kíséri és kérdezi végig Bereményit az életén. Beszélgetőtársát Bereményi, mint fiatal rendező kollégát, és mint egykori gyerekszínészét – aki tíz évesen az Eldorádó c. filmjében épp a gyerek Gézát alakította – avatja be a titkaiba.

 

Csejdy András kreatív producer, a film ötletgazdája elmesélte: „A nyolcvanas évek elején talált el Cseh Tamás és a Megáll az idő. Életre szóló hatást gyakoroltak rám – amikor a nyomukba eredtem, kiderült, hogy mindez a Bereményi fejében született meg. Onnantól kezdve olvastam, hallgattam, néztem mindent, amihez Bereményinek bármi köze volt. Később össze is barátkoztunk, majd amikor befejeztem a Copperfieldet, azt éreztem, hogy filmet kell csinálni a Gézáról, a Gézából, a Gézával. Mégiscsak róla, általa szól az elmúlt 50 évünk. Bereményi szereti, mi pedig büszkék vagyunk rá.

Bereményi Géza így emlékszik: „Amikor nagy nehezen belementem, hogy forgassunk rólam egy filmet, fogalmam sem volt, hogy mire mondok igent. Azt találtam ki, hogy én színész vagyok, csinálom, amit mondanak: beszélgetek Tóth Barnával, meg majd Járai Márkkal is összehozunk valamit. Nagy élmény volt, jó fárasztó, de szerettem. Amikor megmutatták a félkész változatot, tényleg tetszett, várom, hogy újra megnézhessem éshogy mások is lássák.”

A film sok zenével, sok filmrészlettel és sok baráttal – Bagó Bertalan, Cserhalmi György, Cserna-Szabó András, Gödrös Frigyes, Jánossy Lajos, Járai Márk, Ónodi Eszter, Sőth Sándor, CanTogay – rajzolja meg Bereményi Géza portréját. A Bereményi kalapja egyik jellegzetessége az a hat videoklip, amelyekben az alkotók újonnan forgatott fikciós jeleneteket kevertek össze régi híradó-felvételekkel – Budapest ostroma, ’56-os harcok, balatoni hippik – és kultikus játékfilmek – Eldorádó, Megáll az idő, Csapd le csacsi, Made in Hungária – jeleneteivel. Ez nem pusztán formai játék, hanem a szöveg és a kép, a múlt és a jelen, a fikció és a valóság egymásra vetítése, ami Bereményi munkásságát, szemléletét is illusztrálja.

Papp Gábor Zsigmond rendező elmondta: „A forgatás első napjaiban volt egy kis szemérmesség és távolságtartás Gézában. A jég akkor tört meg, amikor az Illegalitásban c. szám klipjében egy kommunista kádert kellett alakítania, akkor teljesen felvillanyozódott. Amikor pedig Járai Márkkal – a Halott Pénz énekes-gitárosával – dalt komponáltak Bereményi konyhájában, akkor konkrétan belecsöppentünk a varázslatba: láttuk, hallottuk, ahogy megszületik egy Bereményi-dal, pont úgy, mint ötven évvel ezelőtt, Cseh Tamással.”

A Bereményi kalapja rendezője Papp Gábor Zsigmond, producere Herner Dániel, kreatív producere Csejdy András. A dokumentumfilmet Lovasi Zoltán fényképezte, vágója Bartos Bence, a zeneszerzői Cseh Tamás, Darvas Ferenc és Járai Márk.

 

SOCIAL MEDIA