Ezek voltak az elmúlt egy év slágertermékei

Hírek Kiemelt

Az Euronics adatai szerint a vevők szépségápolási eszközökből vásárolták a legnagyobb mennyiséget az elmúlt egy évben, és átlagosan közel 11 000 forintot költöttek egy-egy termékre. A toplistán az eladott mennyiség szempontjából e kategóriát a telefonok és kiegészítők, illetve a porszívók és takarítógépek követik.

 

A szépségápolás kategórián belül abszolút slágertermékeknek számítottak az elmúlt egy évben a női szőrtelenítő eszközök, azon belül pedig a villanófényes, tartós szőrtelenítő gépek. A legnépszerűbb márka ebben a kategóriában az Euronics vásárlói körében a Philips volt, amit a Braun követ. Ezen kívül a komolyabb hajápolási termékek iránt is nagy volt a kereslet: a top három márka itt a Dyson, a Remington és a Philips voltak. Bár a pandémia időszakában már látható volt, hogy az otthoni főzéshez, ételelőkészítéshez kapcsolódó termékek értékesítése növekvő pályára állt, a korlátozások megszűnésével sem enyhül a kereslet az olyan termékek iránt, mint a forró levegős sütők, vagy éppen az automata kávéfőzők. Ezek a rekordnak számító bázis évhez képest is magas, 243 és 50 százalékos fejlődést mutatnak.

„A mobiltelefonok körében a legfelkapottabb márkák a Xiaomi és a Samsung voltak, elsősorban a középkategóriás eszközöket keresik a vásárlók” – tette hozzá a kereskedelmi ügyvezető igazgató.

Hasonló népszerűségnek örvendenek a kézi- és robotporszívók. „A kézi porszívók területén 47 százalékos, a robotporszívókén, kiugróan magas, 115 százalékos fejlődés figyelhető meg a bázishoz képest.  Előbbi gyakorlatilag kiváltotta a hagyományos porzsákos és porzsák nélküli modelleket. Ár tekintetében biztosan, azonban lassan már eladott darabszám szempontjából is több álló porszívót adunk el, mint hagyományosat. Talán meglepő, de ebben a kategóriában a 100-200 000 Ft-os kategóriájú gépek – köztük a Dyson, Philips és Electrolux márkák – vezetik a piacot” – mondta Fazekas Bálint.

 

Ezekre az eszközökre költöttük a legtöbbet

Árbevétel szempontjából az első helyen a nagyképátlójú televíziók végeztek mindkét vizsgált évben.

Legnagyobb árbevételt hozó termékkategóriák
2020/20212021/2022
CikkcsoportKosárértékCikkcsoportKosárérték
1.TV 32″ felett   129 319 FtTV 32″ felett   150 024 Ft
2.Elöltöltős mosógép     98 898 FtElöltöltős mosógép   109 438 Ft
3.Alulfagyasztós hűtőszekrény   101 833 FtAlulfagyasztós hűtőszekrény   114 833 Ft

 

„A televíziók körében a legnépszerűbb márkának a Samsung termékei számítanak, ezt követik az LG készülékek, de a top 5 tévémárka listájára sajátmárkás kijelzőink, a Dyras tévék is felfértek” – monda el a kereskedelmi ügyvezető igazgató. „A televíziók eladása a nagyobb sportesemények idején mindig megugrik: ezzel magyarázható, hogy a bázisévhez – a foci Eb időszakához – képest az elmúlt évben 12 százalékkal kevesebb terméket adtunk el, a készülékek világszerte tapasztalható átlagár-emelkedése miatt azonban ebben a szegmensben az árbevételünk összességében így is 6 százalékkal nőtt.”

 

Fotó: Mollie Sivaram/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA