EY Adó- és jogi tanácsadás: Érezhetően emelkedik az igény az adózási segítségnyújtásra

Hírek

A pandémia okozta rendkívüli helyzet minden gazdasági területnek hatalmas megrázkódtatást jelentett. Számos olyan új feladat merült fel, amit a jelenlegi munkaszervezés mellett nem biztos, hogy egyedül maradéktalanul meg tudnak oldani a pénzügyi szakemberek.

 

A COVID-19 betörésével és a világjárvány okozta gazdasági átrendeződéssel a cégeknek alapjaiban kellett átgondolniuk eddigi adózási gyakorlatukat és reagálni az akár naponta gyökeresen megváltozó új helyzetre. A vállalatok többségénél annyi többletmunkát eredményezett a krízis, hogy a korábbi tanácsadási támogatás már közel sem elegendő. Ennek következtében jelentősen növelte adó- és jogi tanácsadással foglalkozó vezetőinek létszámát az EY, amelyben immár tizenketten partnerként és négyen associate partnerként segítik az ügyfeleket.

 „Az év első felében egyértelműen tapasztaltuk, hogy az ügyfeleinknek jelentősen több segítségre van szükségük, mint korábban bármikor. A nagyságrendekkel megnövekedett igényekre válaszolva kibővítettük a partneri csapatunkat, hogy még több szakmai erőforrást tudjunk biztosítani. Nagyon büszke vagyok ezekre a különleges kollégákra, hogy egy ilyen kihívásokkal teli időszakban amellett, hogy teljes szaktudásukkal klienseink mellett állnak, felelősségi körüket is növelik” – nyilatkozta Rencz Botond, az EY Magyarország vezérigazgatója.

Az EY adó- és jogi tanácsadási szolgáltatások területén idén októbertől partneri pozícióból támogatja ügyfeleit Kocsis Zsolt, Nagy Áron és Ruzic Andrea, míg Séra Gergelyt és Várszegi Saroltát associate partnerré léptették elő.

Kocsis Zsolt 2012 óta tagja az EY csapatának. A közvetett adózás terültén kezdte karrierjét. Részt vett az EY saját fejlesztésű online számla szoftverének bevezetésében, dolgozott nagy horderejű adóvitás ügyeken a jogi osztállyal közösen, és foglalkozott ellátási láncok tervezésével is. 2016-ban a cég amszterdami irodájában volt kiküldetésen, majd áttért a közvetlen adózási tanácsadás területére. Jelenleg átfogó projekten dolgozik az ügyféligények teljes körű megvalósítására összpontosítva, elsősorban különféle támogatások és adókedvezmények biztosításával, valamint hatékony üzleti modellek kialakításával.

Dr. Nagy Áron szakmai pályafutása kezdetétől az EY-nál dolgozik, ahol végigjárta a vállalat ranglétráját. 2016-ban egy évet, Németországban az EY düsseldorfi irodájában dolgozott, ahol több olyan globális projektben is részt vett, amelyek a vállalatok üzleti modelljének átalakítására és működésük hatékonyságának növelésére irányultak. Karrierje során a közvetett adók területén szerzett kiemelkedő tapasztalatot (ÁFA, vám, környezetvédelmi termékdíj). Áron elsősorban az említett adónemekhez kapcsolódó üzleti kérdések és kihívások megoldásával, nemzetközi értékesítési láncok menedzselésével és optimalizálásával foglalkozik.

Ruzic Andrea 2018-ban csatlakozott az EY-hoz. A szakértő karrierje kezdetén számos nemzetközi cég magyarországi leányvállalatának számviteli rendszere kialakításáért volt felelős. Majd több, mint hat évig a Sony Ericsson kilenc országot lefedő, régiós ügyekért felelős pénzügyi és értékesítési ellenőrző menedzsereként Horvátországban dolgozott. Ezt követően rész vett a Centralis Csoport megalapításában Magyarországon, amelynek ügyvezető igazgatója is lett. Karrierje során olyan tudásbázist épített fel, amellyel hazai és nemzetközi társaságok, vállalatcsoportok törvényben előírt számviteli feladatait, beszámolási és adóügyi kötelezettségeit hatékonyan tudja támogatni.

Dr. Séra Gergely 2012-ben csatlakozott az EY-hoz, jelenleg bírósági adóügyi vitákban látja el az ügyfelek képviseletét. A szakember a nemzetközi adóügyi szolgáltatások üzletág tagja, amely mindössze öt év alatt a legnagyobb és legelismertebb csoporttá vált a hazai piacon. Az elmúlt időszakban a szektor meghatározó hazai adó-visszaigénylési eljárásait kezelte sikerrel, emellett több ízben képviselte az EY ügyfeleit az Európai Bíróság előtt is.

Dr. Várszegi Sarolta előbb a Clifford Chance majd a White & Case nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott Budapesten. A tőkepiacokra, M&A és vállalati ügyekre szakosodott jogász 2014 óta erősíti az EY jogi tanácsadói üzletágát. A szakember az elmúlt években több jelentős magyar tőkepiaci tranzakció – így az első Szit., valamint a Budapesti Értéktőzsde új kkv-piacán, az Xtenden végrehajtott tranzakciók és NKP kibocsátások – előkészítésében is részt vett. A Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Bizottságának választott tagjaként a tőzsdén jegyzett társaságok szakmai érdekképviseletét támogatja.

SOCIAL MEDIA