A Sztárbox első negyeddöntője számos izgalmat tartogatott a nézők számára. Zdroba Patrik és Molnár Tamás összecsapása négy menetben, megosztott pontozással az utóbbi győzelmével ért véget. A hölgyek versenyében is kemény küzdelemnek lehettek tanúi a nézők Kulcsár Edina négy menetben, egyhangú pontozással jutott tovább, így Laky Zsuzsi számára véget ért a verseny. A nehézsúlyban PSG Ogli edzője az első menetben lábsérülés miatt bedobta a törölközőt, tehát a mérkőzés technikai K.O.-val ért véget, így Molnár Gusztáv folytathatja a Sztárboxot. Az első negyeddöntő utolsó mérkőzésén BSW Matyi és a Viszkis, vagyis Ambrus Attila lépett ringbe, ahonnan négy menetben egyhangú pontozással BSW Matyi jutott tovább.
A Sztárbox első adásában adott választ Adam Security Kaszás Márk kihívására, így a közösségi média élharcosai a beszólások és üzengetések után a ringben néznek szembe egymással. Az este folyamán egy sajnálatos hír is bejelentés került, miszerint Fenyő Iván sérülés miatt nem tudja vállalni a versenyt. Az, hogy ki lesz Ördög Tibor Csipa ellenfele, az hamarosan kiderül.
Kemény kezdés a Sztárboxban: így esett egymásnak Molnár Tamás és Zdroba Patrik
Molnár Tamás és Zdroba Patrik az elmúlt időszakban nem csak a hangszálaikat edzették, a két énekes hosszú utat tett meg a ringig. Azt azonban kevesen sem gondolták, hogy ilyen vérmes és férfias mérkőzéssel kezdenek a Sztárbox 2025-ös évadának első meccsén. A férfi könnyűsúly kategória első versenyzői szenvedélyes és kiegyenlített meccset vívtak. A feszültség tapintható volt, a hangulat pedig azonnal a tetőfokára hágott. Az est rögtön megmutatta: idén minden eddiginél nagyobb küzdelmekre számíthatunk a Sztárboxban!
Ez aztán nem cicaharc volt: Kulcsár Edina és Laky Zsuzsi keményet verekedett a Sztárboxban
Laky Zsuzsi és Kulcsár Edina igazi anyatigrisként szálltak ringbe a Sztárboxban. A két édesanya nemcsak a felkészülés során győzte le saját határait – fejenként több mint 15 kilót adtak le –, hanem a ringben is bizonyították, hogy minden ütésük mögött elszántság, kitartás áll. Kulcsár Edina folyamatos nyomás alatt tartotta ellenfelét, állóképessége pedig lenyűgözte a közönséget. Laky Zsuzsi mindent beleadott, és végül mindketten emelt fővel zárhatták a mérkőzést.
PSG Ogli edzője bedobta a törülközőt: Molnár Gusztáv jutott tovább a Sztárboxban
Technikai K.O.-val ért véget Molnár Gusztáv és PSG Ogli mérkőzése: Molnár Gusztáv higgadtan kezdte a meccset, a TikTok-sztár edzője azonban váratlan sérülés miatt bedobta a törülközőt. Gusztáv elsősorban a fiának akart bizonyítani, így a Sztárbox elődöntőben ezt meg is teheti!
Óriási bunyó a Sztárboxban: BSW Matyi győzött, de a Viszkis 58 évesen is állta a sarat
BSW Matyi és Ambrus Attila sportszerű mérkőzést vívott, a Viszkis pedig hatalmasat küzdött a ringben: 58 évesen végig vitte a mérkőzést, a zenész állóképessége és ütései azonban elvitték a meccset. Attila betartja az ígéretét, amit meccs előtt tett, és elmegy BSW Matyi egy koncertjére.
Következő versenynapok:
A második adás (szeptember 14.) mérkőzései:
Női könnyűsúly kategória: GÁSPÁR EVELIN vs. SZORCSIK VIKI Férfi könnyűsúly kategória: MILLER DÁVID vs. RICHTER JÓZSEF Férfi középsúly kategória: KAMARÁS IVÁN vs. LOTFI BEGI Férfi nehézsúly kategória: RADICS PETI vs. LAKATOS LACI
A harmadik adás (szeptember 21.) mérkőzései:
Női könnyűsúly kategória: BALOGH EDINA vs. MOLNÁR JANKA SÁRA Férfi könnyűsúly kategória: VERSENYZŐ vs. ÖRDÖG TIBOR CSIPA Férfi középsúly kategória: G.w.M vs. BÓDI BENCE Férfi nehézsúly kategória: NOÉ VIKTOR vs. SIDLOVICS GÁBOR SIDI
A negyedik adás (szeptember 28.) mérkőzései:
Női könnyűsúly kategória: BERNÁTH ODETT vs. KOCSIS ALEXANDRA Férfi könnyűsúly kategória: IFJ. SCHOBERT NORBERT vs. MESZES BALÁZS Férfi középsúly kategória: PÁPAI JOCI vs. KOCSIS DÉNES Férfi nehézsúly kategória: DUDÁS MIKI vs. KEMBE SOREL
Gálamérkőzések:
SCHÓBERT LARA vs. DÁRDAI BLANKA,
MÉSZÁROS ANDRÁS vs. ÁRPA ATTILA
MOLNÁR ÁRON vs. TÖRŐCSIK DANI
KASZÁS MÁRK vs. ADAM SECURITY
Bővebb információ az RTL+ szolgáltatásról és előfizetésről:
Portréképek fotókredit: RTL/Sztárbox/Udvardi Attila, Sallak Dóra Adásképek fotókredit: RTL/Sztárbox/ Sallak Dóra, Kovács Bálint
Sztárbox minden vasárnap 20:00 órától az RTL-en és az RTL+ felületén.
Riz Levente Sport-és Rendezvényközpont címe: 1173 Budapest, Pesti út 86-88.
A műsor hivatalos oldalai:
Honlap: www.rtl.hu/sztarbox
Facebook: facebook.com/sztarboxrtl
Instagram: @sztarboxrtl
TikTok: @rtlhu
