Egyre többen indulnak többnapos túrákra

Hírek Kiemelt

Függetlenül a túraútvonal hosszától, az időjárási körülményektől és az egyéni teljesítőképességtől, a túrázás minden korosztály számára olyan szabadidős programot jelent, amely a testi és a lelki feltöltődéshez egyaránt hozzájárul. Ennek elkötelezett híve a svéd outdoor márka, a Fjällräven, amely egy friss magyarországi, reprezentatív kutatás keretében immár másodszor vizsgálta meg a hazai túrázási szokásokat.

 

A túrák időtartamát tekintve jelentős változásra érdemes számítani a felmérés eredményei alapján: a válaszadók közel 40 százaléka szokott többnapos túrán részt venni, harmaduk (33%) pedig ugyan még nem próbálta, de már kifejezetten készül erre. Egyre többen szeretnének tehát hosszabb időt a természetben tölteni. Érdekesség, hogy a nők körében öt százalékkal magasabb, mintegy 36% a természetben éjszakázást eddig még ki nem próbáló, de a jövőben ezt tervezők aránya. Életkor szerint a 20-29 év közöttiek körében a többi korcsoporthoz képest kiugróan magas azok száma, akik már fontolgatják, hogy a vadonban verjék fel a sátrukat az elkövetkező időszakban. A többnapos túrákra vállalkozók kétharmada turistaházban vagy másfajta szálláshelyen szokott éjszakázni, 35 százalékuk viszont az ennél jóval nagyobb szabadságot jelentő sátorozást választja. A sátorral túrázók többsége teljesen nomád körülmények között, a vadonban tölti az éjszakát, s kisebb arányban vannak azok, akik a fizetős kempingeket választják.

A kutatásból az is kiderült, hogy a hazai természetjárók miként választják ki a túraútvonalaikat. Több mint 40 százalékuk előzetes tervezés nélkül, csak a túrajelzéseket követve indul útnak, a válaszadók nagyobb hányada ugyanakkor előzetes felkészülést követően – egyénileg vagy csoportosan – egy előre kiválasztott túraútvonalon halad. A felmérésben résztvevők harmada erre a célra online vagy applikáció formájában elérhető térképeket, túratervezőket használnak, utánuk következnek közel 20 százalékos aránnyal a hagyományos térképet használók, a fennmaradó 7 százalék pedig vezetett túrákon vesz részt, vagy túraklubbal indul útnak. Az online vagy okostelefonon elérhető túratervezők felhasználói körében számottevő különbséget mutat a férfiak (36%) és a nők (25%) aránya.

A többnapos túrák sikeréhez kulcsfontosságú a megfelelő felszerelések használata. A sátrat, a hálózsákot és a ruházatot egyaránt a terepviszonyoknak, a hőmérsékletnek és várható időjárásnak, valamint a túra típusának megfelelően érdemes kiválasztani. Érdemes figyelembe venni emellett a sátor megválasztásakor, hogy egyedül vagy két-három fős társaságban vág neki a vadonnak a természetjáró. A magyarországi többnapos túrákhoz az olyan többévszakos sátrak ideálisak, amelyek funkcionalitásuk révén hideg és kifejezetten meleg időben egyaránt megfelelő komfortérzetet biztosítanak.

Aki szeretné szervezett körülmények között kipróbálni, milyen élményt jelent napokon át a természetben barangolni, s az éjszakákat sátorban töltve, az most megteheti ezt idén nyáron Magyarország egyik legnagyobb, többnapos gyalogtúráján, a Fjällräven Vándortúrán. A résztvevők a négynapos outdoor kaland során 74 kilométert megtéve fedezik fel közösen a Mecsek legszebb részeit 2023. augusztus 28. és 31. között.

 

Fotó: Julentto Photography/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA