mobil_1 befor 1st post

A Vasas visszavonultatja Mészöly Kálmán mezszámát vasárnap

Az angyalföldi klub ezzel a gesztussal tiszteleg a Szőke Szikla emléke előtt, aki 2022. november 21-én, életének 82. évében hunyt el.   A vasárnapi eseményen Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója átad egy bekeretezett Vasas-mezt Bardi Gyöngyinek, Mészöly özvegyének és két fiának, ifjabb Mészöly Kálmánnak és Mészöly Gézának, ezután felnőtt játékos pedig soha többé nem […]

Tovább olvasom

Folytatódik az együttműködés a DVTK és a Borsodi között

Hazánk egyik legismertebb sörmárkája marad a DVTK egyik főtámogatója az NB I.-ben is.   „Jövőre lesz 10 éve annak, hogy a Borsodi támogatóként csatlakozott a DVTK-hoz, és nagyon hálásak vagyunk, hogy jóban-rosszban kitartottak mellettünk” – nyilatkozta Sántha Gergely, a DVTK elnöke (a nyitóképen). „Külön is büszkeséggel töltött el, hogy a másodosztályban is velünk volt Borsod-Abaúj-Zemplén […]

Tovább olvasom

Szetei Hajnalka logisztikai igazgató vette át az öt ügyvezetői pozíció egyikét a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

Elődje az ügyvezetői pozícióban, Mátis Péter Tuscaloosában, a Mercedes-Benz amerikai járműgyárában folytatja karrierjét.   Szetei Hajnalka 2010-ben költözött szülővárosából, Szegedről Kecskemétre, hogy az elsők között csatlakozzon a Mercedes-Benz gyárának csapatához. „Izgalmas időszak volt, és már kezdettől fogva jó, igazán családias légkörben dolgoztunk. Különösen büszke vagyok arra, hogy szinte az első lépésektől fogva aktív részese lehetek […]

Tovább olvasom

Óriásplakátokon a legjobb tetőfedő szakemberek

A Wienerberger Magyarország több mint egy évtizede hirdeti meg Tetőfedő Rangadó Pályázatát a tetőfedők számára. A versenyre a Tondach kerámia tetőcserepekkel fedett és Tondach kiegészítőkkel, tuning elemekkel kivitelezett, új építésű vagy felújított épületekkel lehet nevezni, díjmentesen. A nyertesek a szakmai elismerés mellett pénzjutalomban is részesülnek. Emellett idén a nagyközönség újra megismerheti a díjazott szakembereket egy […]

Tovább olvasom

A Gyermekmentő Szolgálat volt a Mercedes-Benz Hungária Kft. jótékonysági árverésének kedvezményezettje

Az idei Formula-1 Magyar Nagydíjhoz kapcsolódva a Mercedes-Benz Hungária Kft. a budai várnegyedben szervezte meg partnerei és ügyfelei részére szóló hagyományos rendezvényét. Az est díszvendége Lewis Hamilton, a Mercedes-AMG Petronas Formula-1 Team hétszeres világbajnok pilótája volt. Az eseményen bemutatták az új Mercedes-AMG S 63 E Performance modellt, amely a Mercedes-S-osztály valaha készült legnagyobb teljesítményű, több […]

Tovább olvasom

Magyarországon nemcsak a társadalom, de a gyermekeket gyógyító orvosok is elöregednek

Ma Magyarországon 1200 házi gyermekorvos praktizál, akiknek összesen 1,8 millió 18 év alatti gyermeket kell ellátniuk, tehát 1500 kicsire jut egy házi gyermekorvos. Hetven százalékuk ráadásul 60 év feletti, sokan nyugdíj mellett dolgoznak, míg a 40 év alatti házi gyermekorvosok száma 150 fő körül mozog. Súlyosabb megbetegedések, baleset esetén a kicsiknek kórházi ápolásra is szükségük […]

Tovább olvasom

Megnyitotta első shop-in-shop boltját a Rossmann

Az új koncepció lényege, hogy az így megvalósított üzletek nem a külső üzletsoron helyezkednek el, hanem a Tesco kihasználatlan belső tereiben kapnak helyet.   A Fogarasi úti az egyik legsikeresebben működő áruház a Tesco láncnál, így a Rossmann és a Tesco együttműködése új lehetőségeket és izgalmas perspektívákat kínál mindkét vállalat számára. Az új shop-in-shop Rossmann […]

Tovább olvasom

A legnézettebb sorozat a HBO Maxé, a legtöbb a Netflixtől jött, az Amazon Prime Video nem került fel a listára

A mafab.hu által összeállított, az első félév legnépszerűbb sorozatait összegző TOP 10-es listán csak 2023. január 1. és június 30. között bemutatott streaming sorozatok szerepelnek. A sorrend az értékelések, a szavazatszámok és az adatlap megnyitások alapján állt össze.   A TOP 10 sorozat listát a 75. Emmy-n 24 jelölést besöpört élőszereplős videójáték-adaptáció, a HBO Max […]

Tovább olvasom

Fotót villantott a Toyota a vadonatúj Land Cruiserről

A Toyota Land Cruiser új generációja augusztus 2-án debütál, a Toyota pedig mindent megtesz, hogy tovább csigázza az érdeklődést.     Az elmúlt bő hét évtizedben nem kevesebb, mint 10,5 millió példány talált belőle gazdára, és a világ több, mint 190 országában tekintik az off-road autózás etalonjának. Alig egy hét múlva vadonatúj generációval jelentkezik a […]

Tovább olvasom

Nemzetközi elismerést kapott az Országos Széchényi Könyvtár

Az Országos Széchényi Könyvtár 2022 őszén megnyílt, Esszencia című állandó kiállítása belsőépítészet kategóriában A’ Design Award-díjazott lett. A tárlat arculatának megálmodója, Gazdag Mária és a könyvtár kapcsolata gyümölcsöző, hiszen 2020-ban az OSZK korábbi corvinakiállítása szintén A’Design Award-minősítést nyert el.   A comói székhelyű A’ Design Award & Competition SRL 2008 óta évente ítéli oda díjait […]

Tovább olvasom