Bajnokok Ligája: nagy Chelsea-fölény után jöhet a megérdemelt angol házidöntő

Tejszínhub

Tegnap a Manchester City győzte le meggyőző fölénnyel a tavaly döntős PSG csapatát, ma pedig a Chelsea legalább olyan magabiztos diadalt aratott a meglehetősen szárnyaszegett Real Madrid ellenében. A 2:0 arányú győzelem nem fejezi ki pontosan a látottakat, lehetett volna 6:0 is, ha Courtois nem véd parádésan. A Chelsea összesítésen 3-1 arányban zárta az elődöntőt. 

 

Pedig az első félidő első felében nem láttuk azt a Chelsea-fölényt, amit a múlt héten Madridban, sőt, a labda inkább a vendégeknél vándorolt lábról lábra. De hiába a meddő labdabirtoklás, a spanyolok nem veszélyeztették az angol kaput.

A 18. percben aztán be is találtak a hazaiak, de Werner gólját lesállás miatt lefújta a bíró. Feljött a Chelsea, és fölényét a 27. percben már érvényes gólra váltotta. Kanté adott remek passzt Havertznek, aki Courtois fölött átemelve a kapufát találta el, a visszapattanó labdát a jókor érkező Werner közelről bólintotta a hálóba. Bár Benzemának is volt egy jó lövése és egy fejese, amiket Mendy bravúrosan védett, összességében megérdemelt vezetés birtokában mehettek pihenni a kékek.

A második félidőben még inkább kidomborodott a Chelsea fölénye. A madridiak próbálkoztak, próbálkozgattak, de a hazaiaknak voltak igazi helyzeteik. A 47. percben Havertz fejelt kapufát, az 52. percben Mount találta el a lécet, az 59. percben Havertz lövését védte Courtois, a 65. percben Kanté lövése találta el a kapust. Már-már nyomasztó nézni a Chelsea sorozatos helyzeteit, és persze átfut az ember agyán a gondolat, hogy ha a vendégek mégis találnak egy gólt, az szertefoszlathatja a lehetőségeit rendre elpuskázó angol gárda reményeit.

A 67. percben aztán Tuchel beküldte a szélvészgyors, kiválóan cselező Pulisicet, aki új lendületet adott a hazai csapatnak. A Real Madrid játékosai láthatóan elfáradtak, a Chelsea pedig egymás után vezette a veszélyes kontráit. A 85. percben aztán minden eldőlt, Pulisic keverte meg a madridi védelmet, majd bepasszolta labdát az ötösre befutó Mountnak, aki kíméletlenül bevágta a második, egyben biztos továbbjutást jelentő gólt.

A látottak alapján nem kérdés, hogy az idei BL-mezőny két legjobb csapat vívja majd az isztambuli döntőt. Aminek érdekes főpróbája lesz három nap múlva, május 8-án, szombaton a Manchester City – Chelsea angol bajnoki összecsapás, ahol már csak a vendégek számára lesz tét, hogy megőrzik-e a jövő évi BL-indulást érő 4. helyüket, a hazaiak ugyanis már kezdhetik ünnepelni hetedik bajnoki címüket.

Amit persze nagyon szívesen megfejelnének történetük első BL-serlegével.

SOCIAL MEDIA