Bajnokok Ligája: kettős győzelemmel döntős a Manchester City

Tejszínhub

A Manchester City párizsi győzelme után már esélyesebbnek számított a BL-elődöntő visszavágóján, ám egy olyan csapat ellen, amelyik előtte a Barcelonát és a Bayern Münchent ütötte ki az egyenes kiesésen szakaszban, bizony nem árt óvatosnak lenni. Különösen úgy, hogy a stadion gyepét igen csúszóssá tette a jégeső, ami májusban talán még brit földön se számít normálisnak.   

 

A PSG-nek a hazai 2:1 arányú veresége után mindenképen legalább két gólt kellett rúgnia a továbbjutáshoz, így nem meglepő, hogy a párizsiak úgy jöttek ki a gyepre, mint akik vért ittak. Az első percekben a kapujához szögezték a kékmezes hazai gárdát, akik a saját tizenhatosukról is alig tudtak kijönni. Sőt, amikor a labda az ukrán Zincsenkóról pattant oldalra, a játékvezető egy (jogtalan) tizenegyest is befújt a vendégeknek, amit aztán a videobíró közbenjárására visszavont.

Összekapta magát a City, és egy elképesztő gyorsasággal végrehajtott kontrával a vezetést is megszerezte. Ederson kapus indított egy jó ötvenméteres labdával, Zincsenko elfutott a bal szélen, pazarul tálalt a második hullámban érkező De Bruyne elé, akinek a lövését még blokkolták a védők, ám a labda a jó ütemben érkező Mahrez elé pattant, aki Navas lába között lőtt a hálóba.

Óriási iramban folytatódott a mérkőzés, a PSG többet birtokolta a labdát, de csak egy kapufáig jutott Marquinhos fejese révén, a többi támadásuk elakadt a rendkívül szervezetten védekező hazaiakon.

A szünet után sem csökkent az iram, némi (meddő) párizsi labdabirtoklási fölény után, a 63. percben ismét a City mutatta meg, milyen a futball a 21. században. Foden húzott el a baloldalon, tökéletesen tálalt Mahrez elé, aki ismét betalált – a két meccsen már harmadszor. Ezzel lényegében el is döntötte a továbbjutást. A PSG-nek ideje éppen lett volna, hogy gólt, gólokat rúgjon, de mentálisan nem tudtak felnőni a feladathoz. Di Maria a 69. percben az oldalvonalon kívül belerúgott Fernandinho bokájába, amiért azonnali piros lap lett a jutalma.

A mérkőzés utolsó húsz perce méltatlan volt ehhez a két remek csapathoz, főleg a párizsiak vezették le elég sportszerűtlenül a felgyülemlett feszültséget, de időnként a manchesteriek is csúnyán visszarúgtak. Még a hazai zseni, az Aranylabda-várományos De Bruyne is begyűjtött magának egy teljesen fölösleges sárga lapot. Guardiola edző le is cserélte, nehogy piros legyen a vége, és ne játszhasson az isztambuli döntőben.

A katalán mester tehát tíz év után ismét BL-döntőbe vezette aktuális csapatát. A Manchester City a brit labdarúgás történetének kilencedik BL-döntős csapata. Holnap este kiderül, összejön-e az angol házi döntő a Chelsea ellen, vagy a BL-csúcstartó Real Madrid lesz az ellenfél. Bármi legyen is, a Citynek a látottak alapján nincs különösebb félnivalója.

Manchester City  – Paris Saint-Germain 2:0, gólszerző Mahrez a 11. és a 53. percben, továbbjutott a Manchester City kettős győzelemmel, 4:1-es összesítéssel. 

Szerdán este 9 órától Chelsea – Real Madrid, az első meccsen 1:1. 

SOCIAL MEDIA