Az Y generáció tagjai fáradtak, 83%-uk másra sem vágyik, minthogy pihenhessen

Hírek

A Kiwi.com az idei World Travel Hacker kampányának meghirdetése előtt Magyarországon és a régió több országában 18 és 37 év köztieknek tette fel azt a kérdést, hogy miért szeretnének idén utazni. A reprezentatív felmérés eredményei alapján úgy tűnik, hogy hazánk fiataljai – és köztük is különösen a nők – elfáradtak. Nálunk toronymagasan a pihenés, kikapcsolódás a legfőbb cél, amire vágyunk utazás közben. Sőt, minden 20. válaszadó konkrétan behozná az alváslemaradását, amikor nyaral.

 

Ez szorosan összefügg azzal, hogy minden második magyar konkrét célok nélkül vág bele a pihenésbe. Semmittevésre vágyik és spontán csak élvezni azt, amit a helyi élet hoz. Ez egyébként a cseh és a szlovák fiatalokra még inkább jellemző. A Kiwi.com korábbi felmérései mindig azt mutatták, hogy nálunk különösen nagy a kulturális éhség, de úgy tűnik, hogy most tényleg elfáradtunk, hiszen ugyan idén is fontos, de csak kb. minden második magyar fiatalnak, hogy új helyeket és kultúrákat fedezzen fel nyaralás közben – és ezzel az aránnyal bizony most elmaradunk a többi vizsgált országtól. Sőt, csak pusztán minden harmadik magyar fiatal választ úgy célállomást idén nyáron, hogy ott legyen valamilyen kulturális látnivaló.

A nagyváros-természet versenyből a természet került ki győztesen – az Y generáció körében toronymagasan, a Z generáció felnőttjei körében pedig mindössze 7%-kal. A Z generáció felnőttjeinek 41%-a vágyik arra, hogy kapcsolódjon a természettel, 34%-a pedig nyüzsgő nagyvárosokat fedezne fel. Az Y-ok 46%-a természet, míg 23%-a a nyüzsgő nagyvárosok mellett teszi le a voksát. A mentális egészség és az utazás szorosan összefüggenek. Ennek ellenére az önmagával való kapcsolat elmélyítésére csak kb. tízből három válaszadó fog fókuszálni nyaralás közben.

 

SOCIAL MEDIA