AZ RTL nemzetközi és hazai szinten is átalakulásba kezdett

Hírek Kiemelt

Vidus Gabriella, az RTL hazai vezérigazgatója, valamint Elmar Heggen, a tulajdonos RTL Csoport operatív igazgatója, vezérigazgató-helyettese párosinterjút adott a Portfolio.hu-nak. A vezetők többek között elmondták, hogy a márkáikat olyan platformokra ültetik át, melyek jövőállóbbak a lineáris műsorszóró modellnél. Ennek a folyamatnak a kontextusában kell értelmezni az RTL+ streaming platform fejlesztését és a Bajnokok Ligája magyarországi közvetítési jogainak – viszonylag nagy visszhangot kiváltó – megvásárlását is. Európában médiapiaci konszolidációt tartanak szükségesnek, így Magyarországon is figyelik a lehetőségeket, ezzel párhuzamosan pedig fejlesztenek, és azt sem bánják, ha a következő időszakban kisebb lesz a profitjuk, feltéve, hogy cserébe gyorsul a transzformáció. 

 

Elmar Eggent először az RTL üzleti eredményeiről kérdezték. Az RTL Csoport operatív igazgatója úgy fogalmazott, „Nem mindig könnyű egyetlen negyedév alapján megítélni a teljesítményt, főleg, ha a tartalomgyártás-üzletágunkat, a Fremantle-t nézzük. Itt a bevételt ugyanis akkor lehet elkönyvelni, amikor egy adott tartalom adásba kerül vagy megjelenik egy streaming-felületen. Az első negyedévben a Fremantle bevétele a kedvezőtlen időzítés miatt nem növekedett. Ezzel szemben a tévés reklámpiac elég erős volt Németországban és Franciaországban is, abból tudtunk profitálni. Ebben a szegmensben csak az árnyalta a képet, hogy egy nagyon gyenge 2023-as első negyedévhez hasonlítjuk most magunkat. Ezzel együtt jó reklámpiaci folyamatokat látunk a számunkra fontos országokban, és amit szintén látunk, az a dinamikus, kétszámjegyű növekedés a streamingben. Továbbra is célunk, hogy erős jelenlétet építsünk ki a nem lineáris üzletágban, azaz a streamingben és a video on demand-ben. 2019 végén például még csak 1,44 millió előfizetőnél tartottunk, idén március végén pedig már 6 millió előfizetőnk volt. Kicsivel több, mint négy év alatt tehát megnégyszereztük az előfizetők számát.”

A magyar RTL kapcsán Eggen azt emelte ki, hogy Magyarországon a többi piacukhoz, tehát Németországhoz, Franciaországhoz vagy Hollandiához képest jóval nagyobb a napi elérésük.

Szóba került a cégcsoport által kívánatosnak tartott médiapiaci konszolidáció. Magyarországon a TV2-vel való fúzió „nem tűnik járható útnak”, de a Portfolio felvetette az AMC vagy a Paramount csatornák kérdését. Eggen megemlítette a Central Médiacsoportban tervezett tulajdonszerzési tervüket, amit a magyar versenyhatóság akadályozott meg, majd úgy fogalmazott, „Mindig megvizsgáljuk, ha valami elérhetővé válik, és ha a befektetési kritériumainkat tartalmazó, egyébként meglehetősen hosszú listán szinte mindenhol zöld pipa szerepel, akkor megtesszük a megfelelő lépéseket.”

A Portfolio kérdésére, hogy a TV2 jelenleg piacvezető 18-19-ben és 18-59-ben is, Vidus Gabriella azt emelte ki, hogy a versenyben meg kell nézni, mekkora előnyt szeretnél, és ez mennyibe kerül. Mert nem csak az építkezés fontos, hanem az is, hogy „fölöslegesen ne költsünk pénzt”. Az első negyedévi eredmények szerint az RTL  „már meg is verte a TV2-t, az elmúlt napok tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy a jó széria folytatódni fog, mivel a legújabb műsorunk, a The Floor már most elképesztően jó számokat hoz.”

Az interjúban sok szó esett az átalakulás egyik kulcskérdéséről, a streaming fejlesztéséről. Elmar Eggen azt hangsúlyozta hogy „a különböző piacokon más és más minták működnek, ami nagyjából attól függ, hogy a háztartások mit preferálnak. Az alacsonyabb díjú szolgáltatások bizonyos mennyiségű reklámmal járnak együtt, aki pedig tényleg csak a tartalomra akar koncentrálni, annak egy olyan csomagra kell előfizetnie, amely bár drágább, de cserébe reklámmentes.” Németországban és Hollandiában elsődlegesen az előfizetések finanszírozzák a streaming-szolgáltatásukat, de nem biztos, hogy Magyarországon ugyanez fog történni.

Vidus Gabriella hangot adott a meggyőződésének, hogy „a helyi tartalom, a helyi hírességek és a helyi ízlés ismerete mind kulcsfontosságú elemek az RTL video on demand kínálatában. De ez nem csak egy elmélet, ez bizonyított tény. A helyi tartalom igenis számít, amikor a fogyasztók kiválasztják, mivel töltsék az estéjüket. Ráadásul egyáltalán nem csak mennyiséggel versenyzünk, nem csak az számít, hogy hány órányi film vagy sorozat van a könyvtáradban. Az igazi kérdés az, hogy pontosan ki tudjuk-e szolgálni azt az időkeretet, amit a fogyasztó kész a képernyő előtt tölteni. A szegmentálás és a célzás tehát kulcsfontosságú.”

A streaming nagy próbája – technikailag és üzleti modell tekintetében is – a Bajnokok Ligája lesz, aminek a közvetítése augusztusban indul. Közben az RTL új székházba is költözik. Arra kérdésre, hogy miért kötelezték el magukat hosszú távon a magyar piac mellett, Elmar Eggen kijelentette: „Ezt az üzletet mi hoztuk létre és mi építettük fel. 1997-ben indultunk, hamar nullszaldós, és kereskedelmileg sikeres lett az RTL Magyarországon. Amikor egy új tévécsoportot hozol létre, az némileg más érzés, mint amikor megveszel egy társaságot, optimalizálod, majd túladsz rajta. Ez nagyon nem így működik, ha valaki egy családhoz tartozik, az RTL Magyarország pedig ilyen értelemben is a családunk része.”

A jövedelmezőség átmenetileg akár csökkenhet is, de „a csoportnak hosszú távú a befektetési stratégiája, ezért nagyon magabiztosak vagyunk abban, hogy képesek leszünk a nem lineáris jövőbe is együtt továbblépni.” – zárta az interjút Elmar Eggen. 

További részletek a Portfolio.hu-n. 

 

SOCIAL MEDIA