Lánczi Tamás: „Nem fáról szüretelik az akkumulátort”

Az utóbbi időben több akkumulátorgyárról szóló beruházást is bejelentett a kormány, ám többek közt Fóton, Iváncsán és Debrecenben is tiltakozik a lakosság a tervek ellen, a szombathelyi önkormányzat pedig egyszerűen megtiltotta, hogy területén ilyen iparág települjön – írja a hvg.hu.   A leghangosabban talán a debreceniek tiltakoztak, a portál  is többször foglalkozott az oda telepítendő gyár elleni tüntetésekről. Ezek után […]

Tovább olvasom

Moskovics Judit kapta a Szente László-díjat

Az idén először átadott sajtódíj célja olyan újságíró munkájának megbecsülése, aki következetes alaposságával, kikezdhetetlen tisztességével és vitathatatlan tehetségével elnyerte szűkebb szakmai környezete elismerését, ugyanakkor az önérvényesítés nem kenyere, tehát önmaga nem pályázna a díjra.   A díjat a tavaly nyáron elhunyt Szente László rádiós-, televíziós újságíró emlékére és nevének fenntartására alapította két egykori kollégája, Rangos Katalin és Friderikusz Sándor. A […]

Tovább olvasom

A Scuderia AlphaTauri szponzoraként marad az ORLEN a Formula-1-ben

Az új megállapodás az energetikai vállalat és a Sauber Motorsport csapat közötti hároméves együttműködés végét jelenti.   A Forma-1 népszerűsége az elmúlt években rohamosan növekedett. A tavalyi szezonban világszerte 445 millió tévénéző követte a futamokat, közvetlenül a lelátókon pedig több mint ötmillió rajongó szurkolt a világ legjobb versenyautó-pilótáinak. 2021-ben a Facebook, Twitter, Instagram, YouTube, TikTok, […]

Tovább olvasom

Különleges négykerékhajtással érkezik az akkumulátoros elektromos Lexus SUV

A hamarosan a márkakereskedésekbe is megérkező vadonatúj Lexus RZ a második akkumulátoros elektromos modell a márka kínálatában, egyben az első olyan modell, amelyet a japán luxusautógyártó dedikáltan akkumulátoros elektromos autók számára kifejlesztett padlólemezére épül.   A vezetés élményét és az utasok kényelmét egyaránt fokozza a Lexus RZ-ben megtalálható DIRECT4 intelligens összkerékhajtási rendszer. Ez az exkluzív […]

Tovább olvasom

Már nem a munkaerőhiány, hanem a létbizonytalanság a probléma

A bérek reálérték-csökkenésének következményeként munkavállalók tömege küzd létbizonytalanság miatti szorongással.   „Az emberek jólléte romlott, a szorongás egyre szélesebb, tetézve a pandémia, majd a háború miatt kialakult pszichés és mentális problémákat. Egy kutatás szerint 64 százalékkal nőtt a szorongások száma. Egyre többször kell gyásztámogatást nyújtani a cégeknek, mert öngyilkosság híre rázza meg a munkahelyeket” – […]

Tovább olvasom

Közelebb hozná a bankolást az emberekhez az Erste

A pénzintézet megújult marketing stratégiájának középpontjában a szerethető bankolás áll, ami az egyszerűbb kommunikációban, a fiókok átalakításában és az új arculatban is megjelenik. 2023-tól modernebb a logó, színesebb és életszerűbb a képi világ, a szövegeket pedig a hétköznapi nyelvhez igazítja a bank.   „Nem félünk eltérni a megszokottól. Meg szeretnénk mutatni, hogy az ember a […]

Tovább olvasom

Techóriások építik a jövő adatvezérelt kórházát

A SAS és a Microsoft partnerségre lépett az Erasmus MC-vel, Hollandia vezető egyetemi egészségügyi központjával, hogy közösen olyan adatvezérelt innováció kifejlesztésén dolgozzanak, amely az egészségügyi ellátás javítását szolgálja.   A napjainkra különösen jellemző, egészségügyi ellátás iránti növekvő szükséglet, valamint a súlyos munkaerőhiány hatására az Erasmus MC az adatokból származó információt a betegellátás javítása, valamint a […]

Tovább olvasom

Rangos elismerést nyert el az LG ultramodern amerikai háztartásigép-gyára

A Tennessee állambeli Clarksville-ben található, egymillió négyzetméteres létesítmény — az LG díjnyertes mosó- és szárítógépeinek amerikai gyártóbázisa — az iparág első olyan háztartásigép-üzeme az USA-ban, amely csatlakozott a WEF globális hálózatához. Ez a vállalat második Lighthouse Factory minősítésű gyára, a dél-koreai Csangvonban található LG Smart Park után, amelyet tavaly választott ki a WEF.   A […]

Tovább olvasom

Legközelebbi mentoráltjának adja át a Toyota kormányrúdját Akio Toyoda

„Évtizedeken át, tiszteletre méltó elkötelezettséggel és lelkesedéssel dolgozott az autógyártás legváltozatosabb területein, az egész ranglétrát bejárva, és nem csupán a Toyota szellemisége, hanem a Toyotát megkülönböztető alapelvek, metódusok és technológiák is a zsigereiben vannak. Mindig azt szerettem volna, hogy ezeket a tulajdonságokat testesítse meg az, aki a Toyota élén áll, legyen az bárki” – fogalmazott […]

Tovább olvasom

Új értékesítési modellt vezet be és saját belvárosi üzletet nyit Tomán Szabina

Míg korábban a termékkínálat nagyobb része csak szalonokban volt elérhető, most már a teljes Toman portfólió webshopban is megvásárolható. Mindeközben bezárja Andrássy úti üzletét, hogy saját ingatlanban a belváros egy másik pontján nyisson újra.   „Lépést kellett tartanunk a változásokkal. A pandémia alaposan fejre állította az életünket. Egyre több mindent próbálunk az otthonunkból elintézni: a […]

Tovább olvasom