Lánczi Tamás: „Nem fáról szüretelik az akkumulátort”

Hírek

Az utóbbi időben több akkumulátorgyárról szóló beruházást is bejelentett a kormány, ám többek közt FótonIváncsán és Debrecenben is tiltakozik a lakosság a tervek ellen, a szombathelyi önkormányzat pedig egyszerűen megtiltotta, hogy területén ilyen iparág települjön – írja a hvg.hu.

 

A leghangosabban talán a debreceniek tiltakoztak, a portál  is többször foglalkozott az oda telepítendő gyár elleni tüntetésekről.

Ezek után vasárnap Lánczi Tamás politológus, aki korábban az Orbán-kormány államtitkára, a Századvég vezető elemzője, illetve a XXI. Század Intézet igazgatója is volt fogalmazott úgy, hogy „elindult egy harc azért, hogy ezeket a gyárakat ne hazánkban építsék fel”, Németországban például keményen lobbiznak azért, hogy a magyar beruházások inkább náluk épüljenek fel. Úgy vélte, meg kell vizsgálni, hogy a debreceni beruházást ellenző ellenzéki pártok tevékenysége hogyan függ össze ezzel a német gazdasági törekvéssel, fel kell tárni, van-e esetleg anyagi befolyásoltság, mint ahogy a választási kampányban is történt hasonló eset.

Mint mondta, az ellenzéki pártok tisztában vannak e beruházások jelentőségével, tudják, aki zöld technológiát akar, annak akarnia kell az akkumulátorokat, ezzel a gyárakat is, mert „nem fáról szüretelik az akkumulátort”. Szerinte nem véletlen, hogy eddig nem merült fel ezekkel semmilyen probléma, ahogy Németországban sem merülnek fel ilyenek. Arról is beszélt, hogy amikor a magyar libatömés ellen tiltakoztak, akkor a francia libamájtermelők finanszírozták a tiltakozást vezető erőket, tehát kicsiben ugyanez történt akkor is – írják.

 

Fotó: MTB Group

 

SOCIAL MEDIA