Ami siker a mozikban, az siker a játékboltokban is?

Hírek

Ha jól tervezik a kampányt, együtt járhat a siker, de gyakoriak a meglepetések, pozitív és negatív irányban egyaránt.

Az augusztus 29 és 30-án a Papp László Sportarénát négy alkalommal is megtöltő Disney produkció, a Violetta sikeres licenctermék. Egyes európai országokban 2014-ben a licenc játékok 4-7 %-a Violettához köthető termék volt. Violetta a hazai játékforgalmazó cég, a Formatex kínálatában táskákon, hátizsákokon, tetoválásként, vagy babaként is kapható, az összes licenc játék bevétel 12 százaléka származott 2014-ben az éneklő dél-amerikai diáklány történetéhez kapcsolódó játékokból, mely 2015 első félévére 18%-ra nőtt.

„A gyártók Hollywoodtól a játékboltokig tudatosan felépítik a márkákat, az értékesítési és marketingeszközök széles skáláját vetik be annak érdekében, hogy minél közelebb hozzák a moziban látott és megszeretett karaktereket a nézőkhöz, de általánosságban elmondható, hogy a mozisikerek és a játékbolti sikerek között nincs szoros összefüggés, teljesen kiszámíthatatlan a piac. Nálunk például hatalmas bukás volt a játékboltokban a Hobbit és a Wall-E is, pedig az utóbbi a filmiparban 223 millió dollár bevételt termelt” – mondta Borhi János, a Formatex ügyvezetője.

Elmondható azonban, hogy világszerte nő a licencjátékok értékesítési volumene, Mexikóban a legintenzívebben, 15%-kal és még a közeli Lengyelországban is jelentősen: 6%-kal. A 2014-es évben mind globálisan, mind az Egyesült Államokban, a legtöbb bevételt a Frozen (Jégvarázs) figurákkal ellátott termékek generálták, mégpedig 39 különféle játékkategóriában több mint 300 féle játékkal 531 millió dollárt, ami több, mint a filmből származó bevétel az USÁ-ban. Magyarországon a Formatex licencjáték-forgalmának 13%-át adták a Jégvarázs készlet árucikkei 2014-ben, ez az arány 2015 első félévében 21 százalékra nőtt.

Az USA-ban a 2014-ben játékokra költött 18,08 milliárd dollár 30%-át filmkarakterekre épülő, úgynevezett licenc játékokra költötték és a játékértékesítés ezen ága 7%-os növekedést ért el a 4%-os növekedést felmutató teljes játékipari ágazathoz képest. 2014 nem volt kiemelkedő a játékiparban, szakértők szerint azért is, mert kevés filmbemutató volt az évben. A 2015-ös évet a játékiparban azonban már tavaly is kifejezetten sikeresnek jósolták a filmpremierek miatt, hiszen sokat vártak a Star Wars: Az ébredő erő, a Bosszúállók: Ultron Kora, a Jurassic World, és a Minyonok című filmekre épülő játékoktól is. A féléves teljesítmény igazolni is látszik a várakozásokat, mert 2015-re az Egyesült Államokban 6,2 %-os éves növekmény prognosztizálható úgy, hogy egy igazán nagy reménység, a Csillagok háborúja még későbbre, csak decemberre várható, de a figurák értékesítésében már most tíz százalék fölötti a növekedés. Ezek a filmek a mozikasszákban is nagyon jól teljesítenek, a Jurassic World például minden idők második legmagasabb bevételét érte el az első hétvégén 204,6 millió dollárral, a Minyonok pedig 115,2 millió dolláros bevételével a második legnagyobb premier utáni bevételt hozó animációs film lett Észak Amerikában.

A Minyonok film nálunk is hatalmas sikerrel nyitott: a hat évvel ezelőtti, több mint 1,2 millió nézőt vonzó Avatar óta nem néztek meg olyan sokan mozifilmet, mint a több mint 600 ezres nézőszámot produkáló Minyonokat. Három hét alatt lepipálták a 458 914 nézőt vonzó Jurassic Worldöt és a szintén idén debütáló Bosszúállók: Ultron kora c filmet, amelyre 379 766 néző volt kíváncsi. Itthon a Formatex szerint jól fogynak a Minyonokhoz kötődő plüssök, a nyári időzítése miatt azonban a magyar importőrök nem készültek széles játék kategória választékkal. A Minyonok-őrület a Gruval kezdődött. A kis sárga figurákról szóló mozifilm sikere szinte teljesen váratlanul érte a játékgyártókat és a forgalmazókat, nem számítottak ekkora keresletre a karakterek iránt, ezért nem voltak felkészülve a boltokban játékkészletekkel. A Gru után azonban gyorsan elkezdtek játékokat fejleszteni és ma már a Universal rengeteg kategóriában eladta a licencet. Angliában azonban sokan a Minyonok filmet is gyengének, humortalannak találták és a játékok is elég szelektíven fogynak. Csak az alap plüssökre és figurákra van kereslet.

A Lego úgy nyilatkozott a brit Toynews újságnak, hogy felülmúlták várakozásaikat a Jurassic World filmhez kapcsolódó Lego csomagok, a Hasbro is várakozáson felüli második negyedévről számolt be 41,8 millió dolláros nettó profittal, leginkább a Jurassic World, a Marvel és a Csillagok háborújának köszönhetően. Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy a sikeres mozifilmeken alapuló játékok jól fogynak a játékboltokban, mint például a Star Wars, a Transformers vagy a Verdák, de nem lehet előre borítékolni a sikert, mert például a Verdák sikerén felbuzdulva a játékforgalmazók a Repcsikre is nagyon rákészültek, ami azonban már nem lett akkora pénzügyi siker. Ennél jóval meglepőbb ellenpélda volt az Avatar, ami az összes filmes bevételt tekintve az első (közel 750 millió USD bevétellel) de csak néhány puzzle árválkodott a játékboltokban.

Az idén áprilisig tartó 12 hónapos periódus legsikeresebb licencei

Egyesült Államok

  1. Disney Jégvarázs
  2. Tini nindzsa teknőcök
  3. Disney Hercegnők
  4. Csillagok háborúja
  5. Minecraft

Nemzetközi (az Egyesült Államokban, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Mexikóban, Lengyelországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban értékesített termékek alapján)

  1. Disney Jégvarázs
  2. Csillagok háborúja
  3. Tini nindzsa teknőcök
  4. Disney Hercegnők
  5. Mickey és barátai

(Forrás: NPD)

(Fotó: The Walt Disney Company)

SOCIAL MEDIA