Pénzügyi szupersztárok Budapesten

Hírek

A Pénzkultúra Alapítvány szervezésében hazai hallgatóság előtt osztják meg gondolataikat a biztosítási iparág legkeresettebb tanácsadói.

Szeptember 18-án a Budapesti Kongresszusi Központ ad helyet a második Budapesti Életbiztosítási Csúcstalálkozónak. A nagyszabású pénzügyi rendezvény a biztosítási szakma összefogásával valósul meg. A közös platformon az egymással amúgy versengő vállalatok munkatársai a fejlesztés, tanulás igényével vesznek részt – hangsúlyozta Solymár Attila, a Pénzkultúra Alapítvány alapítója.

A résztvevők előadások és műhelymunkák keretében a legsikeresebb nemzetközi biztosítási szakértőktől tanulhatnak el mesterfogásokat, kaphatnak közvetlen, kézzelfogható tanácsokat, szakmai fortélyokat.

A régió forrongó pénzügyi helyzetére való tekintettel az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt előadást Görögország sztártanácsadója, Helen-Eleni Gryparis tartja, aki a legnehezebb pénzügyi, gazdasági körülmények között épített fel egyedülálló tanácsadói karriert. Nem kisebb név Sanjay Tolanié sem, aki tavalyi lehengerlő előadása után közkívánatra szerepel idén ismét az előadók sorában. Az Egyesült Arab Emirátusok kivételes tehetségű életbiztosítási tanácsadójának sikeres gazdálkodásról, a pénzzel való helyes bánásról írott könyvét a miniszterelnök személyes kérésére kötelező olvasmánnyá tették a dubai iskolákban. A könyv angol után először magyar nyelven jelenik meg, kereskedelmi forgalomba nem is kerül, így csak a Csúcstalálkozón lesz elérhető, limitált példányszámban. Az idei Életbiztosítási Csúcstalálkozó sztárelőadója Solomon Hicks lesz (a képen), aki az életbiztosítás-értékesítés területén a világon az egyik legkeresettebb, ennek megfelelően a legdrágább amerikai coach. Hicks a délelőtti előadását követően, a többi előadóhoz hasonlóan, a délutáni szekcióban szakmai szemináriumot is tart.

SOCIAL MEDIA