A magyarok aggódnak ugyan az elszálló árak miatt, de nem mondanak le az utazásról

Hírek

A Kiwi.com megkérdezte a magyarok mellett a cseheket, szlovákokat, lengyeleket és románokat, hogy bevetnek-e, és ha igen milyen trükköket azért, hogy utazhassanak. A válaszadók többsége (63%) a szállásárak miatt aggódik leginkább, közel minden második megkérdezettet a megemelkedett éttermi költségek és a magas repülőjegyárak is aggasztják, de a konkrét utazási tervekben ez nem mutatkozik meg. Sőt, a többség elutazik idén legalább egy olyan helyre, ahol eddig nem járt.

 

Bár a főszezonban magasabb repülőjegy-árak miatt a magyarok 42%-a aggódik, a többség hajlandó bevetni különböző trükköket, hogy spórolhasson. A magyarok különösen leleményesek. A régióban vizsgált országok közül mi ragaszkodunk legkevésbé (12%) ahhoz a dátumhoz, amit kinéztünk magunknak. És milyen jól tesszük! „Gyakran előfordul, hogy már néhány nap különbség is üdvös lehet a pénztárcánknak, és így a repülőút jóval olcsóbb lesz, mint az eredetileg kiválasztott időpontban” – mondja Eliška Řezníček Dočkalová, a Kiwi.com ügyfélélményért felelős igazgatója. Míg a régiós átlag szerint a válaszadók 53%-a hajlandó áttenni az utazása tervezett dátumát, ha akkor spórolhat, addig nálunk ez az arány 61% (a legmagasabb a vizsgált országok körében). Átlag feletti (24%) a hajlandóságunk azzal kapcsolatban is, hogy beiktassunk kitérőket, és megálljunk egy vagy több helyen. Így kevesebbet költünk, és több helyet is meglátogathatunk, amíg elérünk a fő úticélunkra. A magyarok 32%-a követi a repülőjegyakciókat a Kiwi.com felmérése alapján. Jellemzően ők azok, akik lecsapnak a jó ajánlatokra, és elutaznak olyan helyekre is, ami nem szerepelt az eredeti terveik között; az élményekért utaznak.

 

Így lehet olcsó repülőjegyeket találni

Számos utazási trükköt bevethetünk a kedvezőbb ár érdekében. Ha például csak egy útra szeretnénk utazni, akkor a Kiwi.com-nak van egy jó trükkje arra, ez hogyan lehet olcsóbb. Előfordulhat ugyanis, hogy az egy útra szóló jegyekért a légitársaságok többet kérnek, mint a retúrjegyekért. A márka keresési technológiájának köszönhetően a retúrjegyek opcióit is megjeleníti, ha így együtt olcsóbb az út (valamely véletlenszerű visszautazási dátummal). Természetesen nem muszáj igénybe venni a retúrjegyet, csak pénzt spórolhatunk vele, hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk.

Nem csak a helyszínt, hanem az időpontot illetően sem árthat a rugalmasság, bár ahogy a felmérés mutatja, ezen a téren a magyarok kimondottan trükkösek! Konkrét utazási dátum helyett kiválaszthatjuk a kívánt hetet vagy hónapot, és megadhatjuk, hogy hány napot szeretnénk tartózkodni a célállomáson. A keresőmotor pedig a legjobb találatokat adja ki nekünk. Ezzel a keresési trükkel is olcsóbb repülőjegyhez juthatunk.

A Kiwi.com hackjei között találhatunk olyat is, ami segít bármely célállomás elérésében, még akkor is, ha a légitársaságok nem adják meg azt meglévő útvonalként. Ha a keresőbe beírjuk, hogy hová és mikor szeretnénk menni, akkor összeállít egy utazási útvonalat a különböző légitársaságok különálló járataiból. Az árriasztások nyomon követik a kiválasztott útvonalakat, és értesítést küldenek, ha csökken az ár. Így nem kell folyamatosan ellenőrizni.

A Nomad több városra terjeszti ki a keresést. A megálmodott úticélok és az ott eltölteni kívánt idő után a legolcsóbb és legpraktikusabb útvonalakat adja ki a rendszer.

A Multicity keresési funkciónál megadhatjuk az úticélt, az indulást, az érkezést és a dátumot minden egyes városhoz, amelyet szeretnénk meglátogatni. Ez különösen akkor hasznos keresési lehetőség, ha bizonyos helyekre meghatározott időben és meghatározott sorrendben kell megérkeznünk.

 

SOCIAL MEDIA