A Konyhafőnök VIP: Bosszú és kötények – vége az első hétnek!

Tejszínhub

A Konyhafőnök VIP versenye csak most kezdődik igazán, a 10 millió forintért és A Konyhafőnök VIP címért!

 

A műsor történetében először megtörtént a várva várt visszavágó első felvonása: Fördős Zé először főzött a pultban! A séfek hidegen tálalták a bosszút: a „mikrohullámú király” rezsót sem, sőt, sütőt sem használhatott, csak és kizárólag két mikróval villanthatott egy tésztás főételt! Ugyanis tésztaételek elkészítése volt az első feladat.

Ganxsta Zoli kötény nélkül, de sok tapasztalattal hagyta el a konyhát. A második feladatot követően Budai Zsuzsi és Inti nem örülhetett sokáig a köténynek: Horváth Sisa és Serbán Attila vette át a helyüket, egy-egy cserével, mindketten Sárközi Ákos csapatába kerültek.

Ezzel Rácz Jenő és Sárközi Ákos is összeállította VIP-csapatát, a kékek és pirosak összecsapása most kezdődik, összesen 22-en vágnak neki a verseny tovább szakaszainak!

Jövő héten a pirosak, azaz Rácz Jenő versenyzőinek a hete következik! Ki lesz a legpengébb sztár?

 

Tészta mikróval? Zé előtt nincs akadály!

 

Sáfrány Emese egy tevéhez hasonlította Rácz Jenőt

 

Vérző ujjak: Sisa és Attila megmentették egymást!

 

Feke Pali vérbeli marketingesként adta el az ételét

 

Hűha! A séf mindent megtett, hogy megszerezze Sisát!

 

Sárközi Ákos nem tágít: újabb csere a csapatban!

 

SOCIAL MEDIA