A Konyhafőnök – jön a Középdöntő!

Tejszínhub

Rácz Jenő és Sárközi Ákos is összeállította középdöntős mezőnyét! A legjobb 12 csapatokban fog küzdeni pontokért, majd a továbbjutásért!

 

Legenda érkezett az utolsó elődöntő napra: a világ- és Európa bajnok, többszörös olimpiai dobogós úszólegenda, Cseh László lépett be a stúdióba, hogy megnehezítse a kékek dolgát. Az élsporttól visszavonult, legendás sportoló igyekszik formában tartani magát, ehhez pedig egészséges ételek szükségesek, mint zöldbab, brokkoli, karfiol, káposzta – de pont ezek azok, amiket alapvetően nem kedvel. A versenyzők feladata az volt, hogy szerettessék meg Cseh Lászlóval ezeket a hozzávalókat!

Az elődöntő utolsó főzésében a kékek vizsgafeladatot kaptak, az eddig tanultakat kellett alkalmazniuk egy vaddisznó combján, gerincén és bordáján. A zsűri döntése alapján az utolsó elődöntős kieső Szendrei Georgina lett.

A 6 kék és 6 piros versenyző a gasztro reality újabb szakaszát kezdi meg a következő adásban. A tét napról napra nagyobb, a versenyzők ezzel pedig egy lépéssel közelebb kerültek A Konyhafőnök címhez és az ezzel járó 10 millió forinthoz!

 

Jenő sokkolta Patrikot: Szíven szúrt, amit a séf mondott

 

Rácz Jenő rászólt Cseh Lacira: Mondd el, ha valami nem tetszik!

 

Patrik harmadjára is keményen megszívatta Simont

 

Zé az őrületbe kergette Jenőt főzés közben

 

Ő búcsúzott a versenytől a Középdöntő kapujában

 

SOCIAL MEDIA