A Konyhafőnök: Dupla tét – párbaj döntött a továbbjutásról

Tejszínhub

A kékeket is párba állította mentoruk, Sárközi Ákos. Szeghalmi Orsolya első kék kötényesként jutott – egyenes ágon – a középdöntőbe!

 

Sajtburger, sajttorta és sajtos croissant rejtőzött az első feladat búrái alatt, a párosával főző versenyzőknek ezeket a finomságokat kellett elkészíteniük a továbbjutásért.

Gasztro-történeti pillanatot hozott a második megmérettetés! Ekkora croquembouche fánk-torony még nem volt a műsorban, mint ami állt a stúdióban. De legalább ekkora volt a versenyzők döbbenete is, mikor megtudták, hogy 30 centiméter magas, égetett tészta tornyot kell, hogy készítsenek.

Párbajok döntöttek a feladatokat követően: Soós Márió és Sefcsik Csaba a kiesés ellen, Szeghalmi Orsolya és társa, Gresa Szonja pedig az egyenes ágú továbbjutásért küzdöttek meg. Majonézes tojássaláta döntött a versenyzők sorsáról. Az első kék kötényes középdöntős – a zsűri döntése alapján – Szeghalmi Orsolya lett, míg Sefcsik Csaba az elődöntő negyedik napjának kiesőjévé vált. Ezzel az egykori Zé-csapat utolsó versenyzője is elhagyta a konyhát!

Az utolsó elődöntő napon kiderül, hogy ki az a hat kék kötényes, aki csatlakozhat a pirosakhoz a középdöntőben! A tét egyre nagyobb, közeledik a Finálé, ahol kiderül, kit tart érdemesnek a zsűri A Konyhafőnök címre és az ezzel járó 10 millió forintra.

 

Zé beszólt, röhögőgörcs tört ki a stúdióban!

 

Fördős Zé nem szokott fizetni az éttermekben?

 

A zsűri odapirított Rolinak: „Most ástad el magad”

 

Roli kibukott: nem akart Zsanival dolgozni!

 

Térdre borult Orsi, sírva fogadta a zsűri döntését

 

A műsor hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok/

Instagram: @akonyhafőnök

 

SOCIAL MEDIA