A Konyhafőnök: drámai kötényosztás és kigyulladt konyha – ez volt Zé csapatának utolsó napja!

Tejszínhub

A Válogató hetet követően minden színes kötény elkelt, összesen 22-en jutottak tovább. A gasztroreality jövő heti folytatását 11 piros és 11 kék kötényes versenyző várja!

 

A sárga csapat utolsó, hivatalos versenynapja felemásra sikerült: egy versenyző továbbjutott, egy pedig kiesett, ráadásul egy Fördős Zé által előszeretett használt mikróhullámú sütő ki is gyulladt a konyhában! Az újdonsült csapatkapitány mindenesetre mentorként továbbra is felügyeli egykori kiszemeltjeit, de sorsuk már a Michelin-csillagos séfek kezében van.

Az utolsó kötényszerző napon először hím állatokkal (két- és négylábúak húsaival és heréikkel) dolgoztak a versenyzők, amit „tökösen”, azaz tökfélékkel kellett tálalniuk. A Válogató hét utolsó, drámai pillanataiban többekről lekerült a már korábban megszerzett, biztosnak hitt kötény, mivel a második feladat előtt (bölény steak banánnal párosítva) már mindegyiket kiosztották a séfek!

Sárközi Ákos egyik versenyzője, Kiss Norbert Ádám a felvételek alatt rosszul lett, kórházba került, így az ő szereplése kérdésessé vált, a többiek azonban biztosan tovább küzdenek a fődíjért, A Konyhafőnök címért és az ezzel járó 10 millió forintért!

A következő héten Rácz Jenő mentoráltjai, a piros kötényes versenyzők lepik el a konyhát: jön az elődöntő!

 

Kórházba került az egyik versenyző, fel kell adnia a versenyt?

 

„Ez botrány!” – Rácz Jenő kiakadt a kidobott hús miatt

 

Vivi összetört: mégsem hódíthatja meg Zét?

 

Jenő döntött: Norbi marad, az egyik versenyző megy!

 

A műsor hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok/

Instagram: @akonyhafőnök

 

SOCIAL MEDIA