A Konyhafőnök: A pirosak már a középdöntőben – Sárközi Ákos csapata jön!

Tejszínhub

Összeállította középdöntős csapatát Rácz Jenő, jövő héten Sárközi Ákoson a sor! 11 piros kötényes indította a hetet, mára hatan maradtak, akik továbbjutottak a középdöntőbe.

 

Fördős Zé vadonatúj szivatást talált ki a séfeknek: teleport-dobozába olyan alapanyagok kerülnek, amiket a séfeknek kötelező beépíteni főzéseikbe és még egy új csengőt is bevezetett.

Magyaros pult várta a versenyzőket az első feladatnál, a legjobban teljesítő egyenes ágon juthatott be a középdöntőbe. Nem egy egyszerű főételt várt a zsűri, hanem egy olyan fine dining verziót, amit akár egy étteremben is felszolgálhatnának. Sulák Martina kiválóan teljesített, így ő került másodikként a középdöntőbe.

Az elődöntő utolsó főzésében két-két búra várta a versenyzőket, ami különleges nyersanyagokat rejtett: jávorszarvas steaket és juharszirupot. Ezt a két hozzávalót kellett párosítaniuk a pirosaknak, ahhoz, hogy bejussanak a középdöntőbe!

Végül a szegedi Szűcs Norbert kényszerült távozni az elődöntő utolsó napján, ezzel összeállt Rácz Jenő hat fős középdöntős mezőnye! A következő héten Sárközi Ákos elődöntő hete jön, ahol szintén 11 versenyző vág neki a nem mindennapi feladatoknak. A verseny tétje továbbra is óriási: A Konyhafőnök cím és az ezzel járó 10 millió forint.

 

Zé lecsapott: teleportáló dobozzal szívatta meg Ákos séfet

 

Vigyázat! Ezt sose csináld a Konyhafőnökben!

 

Ákos séf köpni-nyelni nem tudott: „Ez a tányér egy vicc”

 

Hoppá! Fördős Zé nem menne el Rácz Jenő esküvőjére?

 

Rácz Jenő állást ajánlott a piros csapat kiesőjének

 

 

A műsor hivatalos oldalai:

Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonok

Facebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok/

Instagram: @akonyhafőnök

 

SOCIAL MEDIA