A Kompánia Alapítványt és a hátrányos helyzetű fiatalokat támogatja idén a JOY Tündér

Hírek

Tizenötödik születésnapját ünnepli a JOY-napok. 2015 óta CSR akció is kíséri a JOY-napokat, a JOY Tündér évről évre jótékonysági szervezeteket és társadalmilag hasznos kezdeményezéseket támogat a lapkiadásból származó bevételekből.

 

Idén a JOY Tündér a Kompánia Alapítvány munkáját segíti. A JOY Magazin kiadója, a Marquard Group Hungary minden eladott lapszám után 10 forintot biztosít az alapítványnak. A JOY-napokra idén november 9-12. között kerül sor.  

A Kompánia negyed évszázada dolgozik azért, hogy a dél-pesti régióban a 7-24 éves fiatalok ne kallódjanak el, találják meg az útjukat, úgy, hogy ők maguk is tesznek érte. A cél az, hogy a nehéz sorsú gyerekek képesek legyenek a hátrányaikat ledolgozni, és kompetens felnőttekké válni. Mindezt szakemberek segítségével, többek között közösségi terek kialakításával és egyénre szabott fejlesztéssel érik el. A szakmai elismeréseken túl a Kompánia leginkább arra büszke, hogy a gyerekek és fiatalok szeretnek hozzájuk járni, barátokra, segítőkre, egy befogadó közegre találnak.

„A JOY-napok a kereskedelmi jelentősége mellett fontos társadalmi szerepet is betölt. Az akciók lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vásárlók a legjobb áron juthassanak hozzá a termékekhez, a kereskedők pedig a JOY-napok alatt kivételes forgalmat generálnak. A friss lapszám vásárlói emellett segítik a Kompánia Alapítvány munkáját is. A gyerekek és a fiatalok támogatása mindig is a kiadó szívügye volt, hiszünk abban, hogy aki őket támogatja, a jövőt támogatja” – mondta el Fenyővári Szilvia, a Marquard Group Hungary ügyvezetője.

 

SOCIAL MEDIA