A Hankooknak köszönhetően megszépült a dunaújvárosi KRESZ-park

Hírek

Dunaújváros ikonikus Béke városrészében, a Március 15. tér mellett található a Hankook Tire Magyarország Kft. által kiírt „KÖSZ, Hankook!” jótékonysági program önkéntesei idén Dunaújváros csaknem 40 éves KRESZ-parkját újították fel. A program 2018-as kiírása az abroncsgyártó vállalat számára kiemelten fontos közlekedésbiztonság és a felelős mobilitás témái köré szerveződött, vagyis szinte tálcán kínálkozott a lehetőség, hogy az önkéntesek a szebb napokat látott KRESZ-park felújításával járuljanak hozzá nemcsak Dunaújváros további szépüléséhez, hanem a jövőbeni generációk tudatosabb közlekedési kultúrájának kialakításához is.

A KRESZ-park az évtizedek során nem tudott ellenállni az időjárás viszontagságainak és a vandálok sajnálatos rongálásainak. A „KÖSZ, Hankook!”, azaz a „Közösségi Összefogás a Szebbért” elnevezésű jótékonysági program keretein belül, a 2018. október és november közötti felújítási munkálatok során:

– teljesen megújult a park betonalapja és aszfaltrétege;

– a KRESZ-pálya több mint 40 darab új, korszerű közlekedési táblát, illetve további felfestéseket és szegélykövezést is kapott;

– ezen túl készült még egy vadonatúj körforgalom és egy vasúti átjáró is, méghozzá a helyi MÁV jóvoltából valódi sínnel, hogy a lehető legtöbb közlekedési szituáció megjelenhessen a parkban.

Az önkormányzat támogatásával lebonyolított beruházás összesen mintegy hétmillió forintból valósult meg. A KRESZ-park ma délelőtti ünnepélyes átadóján az önkormányzat, a Hankook, a rendőrség, a polgárőrség és a sajtó képviselői mellett a felújításban részt vevő önkéntesek és dunaújvárosi lakosok, gyerekek is részt vettek.

„A Hankooknál mindig is fontos volt számunkra, hogy Dunaújvárossal és a helyi közösségekkel kialakított szoros kapcsolatunkat folyamatosan ápoljuk, a gyerekeinket pedig felelősen közlekedő felnőtté neveljük. Ebben a ma átadott KRESZ-parknak is döntő szerepe van, hiszen itt játékos módon lehet nemcsak elsajátítani, hanem gyakorolni is a közúti közlekedés legfontosabb szabályait. Ezúton köszönöm az önkéntesek kitartását és lelkesedését, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ma ünnepelhessünk” – mondta a felújítás kapcsán Hwang Seong-Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az átadó beszédeket követően a gyerekek boldogan birtokukba is vehették a felújított parkot, és rögtön elkezdhettek ismerkedni a parkban látható közlekedési szituációkkal.

Mint emlékezetes, a „KÖSZ, Hankook!” első, 2016-os fordulójában a vállalat vezetésével és az önkéntesek segítségével szabadtéri edzőparkot hoztak létre az Aranyvölgyi úton, az OMV töltőállomás mögötti területen, felújították a dunaújvárosi tűzoltóság épületének egyes részeit, továbbá megszépült a Dunaújvárosi Mentőállomás is. Ezt követően, 2017-ben pedig kutyaparkot építettek a dunaújvárosi kutyasétáltatók egyik kedvenc célpontjánál.

A Hankook Tire vállalatról

A Hankook Tire világszerte innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára (mind a pályás versenyeken, mind pedig ralin részt vevő csapatoknak).

A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten hozzávetőlegesen 22 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.

A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén, Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és nyolc gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai prémium autógyártók első szerelésű abroncsaira.

A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A vállalatnak Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Magyarországon, Csehországban, Oroszországban, Törökországban, Svédországban, Ukrajnában és Lengyelországban vannak képviseletei. A további európai országokban a cég termékeit regionális nagykereskedők terítik. A vállalat globális bevételének kb. 30 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják.

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését, és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg mintegy 3000 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be, ezzel a magyar gyár éves gyártókapacitása 19 millióra nőtt. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is. A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az ISO 9001:2008., ISO/TSO 16949:2009. minőségi és az ISO 14001:2014. környezetvédelmi tanúsítvánnyal. A Hankook Tire 2016 óta szerepel a világszinten elismert Dow Jones Fenntarthatósági Indexben (DJSI World).

SOCIAL MEDIA