Sokan korszerűsítették a biztosításukat

Új lehetőséget hozott az idei év a magyarországi lakásbiztosítási piacon. Korábban az adott biztosítást annak évfordulójakor lehetett lecserélni vagy újrakötni, egy új szabályozás szerint azonban ezt az idei évtől kezdődően márciusban is megtehetik a lakásbiztosítással rendelkezők.   „Eddigi tapasztalataink szerint, a lakásbiztosítási kampány keretében számos esetben a meglévő szerződések átdolgozására, vagy újrakötésére került sor, ezekben […]

Tovább olvasom

„Házon belül a modellt Insurance 2.0-nak hívjuk”

A 2018. szeptember 17-én indult CHERRISK by UNIQA öt év alatt négy országba jutott el, miközben az operációt továbbra is a budapesti központból irányítják. Jelenleg a digitális biztosítási szolgáltatón keresztül három típusú biztosítás érhető el, amikkel eddig közel 600 ezren biztosították magukat utas, lakás vagy baleset termékkel.   „Házon belül a modellt Insurance 2.0-nak hívjuk” – […]

Tovább olvasom

710 ezer magyarnak van kockázati életbiztosítása

Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Ezek a biztosítások egy váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család számára – ráadásul általában havi néhány ezer forintért.   Jó […]

Tovább olvasom

Mi a jó befektetés a háború árnyékában?

Az ukrajnai háború első napjaiban érezhetően nagy volt a riadalom a nemzetközi piacokon, ami komoly hatással volt a biztosításokra is.   Egyed Györgyi, a Dorado XXI cégcsoport biztosítási üzletágának vezetője elmondta, a folyamatosan változó világban is kijelenthető, a biztosítás nem szükséges rossz, hanem segítség a bajban. „A személyre szabott biztosításra az igény folyamatosan nő, a háború […]

Tovább olvasom

Mennyit költenének magán egészségbiztosításra a magyarok?

Tízből mindössze egy embernek van magán egészségbiztosítása Magyarországon, de a lakosság több mint egyharmada nyitott lenne egy ilyen jellegű szolgáltatásra.   Egy szakorvosi és laborvizsgálatot tartalmazó alapcsomagért a magyarok 38 százaléka legalább havi 6 ezer forintot kifizetne, míg egy átfogóbb, kórházi ellátást is tartalmazó csomagért a válaszadók negyede (27%) akár 10 ezer forint feletti összeget […]

Tovább olvasom

Kezdődik a vakáció, megnő a balesetek száma

A nyári szünet minden évben a gondtalan szabadságot hozza el a gyerekek számára, de ezzel együtt sajnos megnő a fiatalokat érő balesetek száma is. A szülők számára fontos gyermekeik biztonsága, amit igazol az is, hogy 10-ből 6 felnőtt köt valamilyen biztosítást gyermekére.  A vakáció kezdetével érdemes még nagyobb figyelmet fordítani a fiatalok biztonságára.   Ahogy […]

Tovább olvasom

Így rendezte át a koronavírus a hazai biztosítási piacot

A COVID-19 miatt bevezetett korlátozások lépéskényszerbe hozták a biztosítási szektort: megváltozott az értékesítési környezet, de emellett megváltoztak a fogyasztói szokások is. Mindezzel a biztosítóknak is lépést kell tartaniuk. Rövid távon azok a biztosítók lesznek sikeresebbek, akik minél szélesebb módon tudják kiszolgálni az ügyfeleiket, míg középtávon azok, akik a jelenlegi pályakezdő generáció igényeinek megfelelően kifejezetten széles […]

Tovább olvasom

K&H: hányszor jártak a környéken a betörők?

A megkérdezettek kétharmada – 64 százaléka – átlagosnak tartja a lakhelyén a közbiztonságot, mindössze 7 százalék szerint rosszabb a helyzet az átlagosnál. Budapesten azonban sokkal pesszimistábbak: a lakók negyede gondolja így – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek 25 százaléka szerint kevesebb betörés történt az elmúlt években. A háztartás vagyonának megóvásában pedig […]

Tovább olvasom

A CHERRISK biztosítását kiterjesztették a SportPassra

A CHERRISK-en köthető balesetbiztosítás most már az All You Can Move SportPassra is kiterjed, ráadásul felár nélkül – jelentette be a biztosítási platform. Az új megoldás egy évek óta fennálló kérdésre ad választ: eddig sokan féltek, hogy mi történik sportbérletükkel egy esetleges sérülésnél. Az aggodalomnak azonban vége: a CHERRISK baleset-biztosítás kéthavi kieső AYCM SportPass havidíjat […]

Tovább olvasom

Mi mennyibe kerül a sípályán?

Február–március a síelés főszezonja – hazánkban több mint félmillióan űzik szívesen ezt a téli sportot. Vajon tényleg luxus a síelés? Mennyibe kerül egy családnak pár nap egy közeli sípályán? Ha már túl van a síelésen, Ön tudja, hogy mennyit költött? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői azt javasolják, a síelés pénzügyi megtervezését, illetve […]

Tovább olvasom