Klubpalackok a Heinekentől

Márkák

Első alkalommal kerülhettek az alapító aláírása mellé más nevek a sörmárka palackjaira: magyar designereké.

Joris Huijsmans, a Heineken Hungária vezérigazgatója és Molnár Orsolya brand manager elmondása szerint nem elégedhetnek meg azzal, hogy a Heineken egy globális márka: frissnek, fiatalosnak, globálisnak és „jelenvalónak” (present) szeretnék látni.

Ennek egyik eszköze a sörmárka számára is – az elmúlt években már több nemzetközi italpiaci játékos által felfedezett – egyedi palack. Tavaly a Nyiss a városodra! (Heineken Global Cities) városneves palackjaival indították ezt a vonalat, idén pedig továbbléptek.

Design Terminállal – a kezdeti projektalapú együttműködés után – immár stratégiai szövetségben öt designert kértek fel arra, hogy öt kiemelt Horeca-partnerük számára egyedi palackot tervezzenek. A projekt érdekessége, hogy talán most először jelenhet meg az alapító, Freddy Heineken aláírása mellett más személy neve is a palackon. Az egyes szórakozóhelyeken megjelenő palackokat a következő designerek tervezték:

  • Akvárium – Ghyczy Diana
  • Hello Baby – Gryllus Ábris
  • Ötkert – Polgárdi Ákos
  • Tesla – Kenczler Marci
  • Trafiq – Kiss Miklós

Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője elmondta, hogy a Heineken az első piaci stratégiai partnerük, amelytől sokat tudnak tanulni, hiszen az ipart és a designt talán elsőéként összekapcsoló holland kreatív hagyományt képviselik. Véleménye szerint Budapest ott van a világ 12 legizgalmasabb városa között, ezért – az értékesíthető volumentől függetlenül – fontos lehet a legnagyobb nemzetközi márkák számára is. A Design Terminál célja idén, hogy technológiai cégekkel bővítse inkubációs programját és lehetőséget biztosítson az egyes területek szakembereinek találkozására és együttműködésére, a határterületekben rejlő lehetőségek kiaknázására is.