Hazai alapanyagoktól jó a sör

Hazai alapanyagoktól jó a sör
Újjáéleszti a hazai komlótermesztést a HEINEKEN Hungária

A hazai komlótermesztés újjáélesztéséről szóló együttműködési megállapodást írt alá a HEINEKEN Hungária Zrt. a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel az Agrárminisztériumban. A hároméves program révén a vállalat tovább növelheti a felhasznált hazai alapanyagok arányát termelésében, melyen keresztül egy kistérség hátrányos helyzetű családjai munkalehetőséghez jutnak.

A hazai árpa, meggy és bodza után ezentúl újabb magyar alapanyaggal gazdagodhat Magyarország legnépszerűbb söre, a Soproni sör íz világa – ez az egyik célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet 2018. május 22-én írtak alá az Agrárminisztériumban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) és a HEINEKEN Hungária képviselői. A stratégiai megállapodásnak köszönhetően ez a program lehet az ugródeszka ahhoz, hogy a nagy múltú komlótermesztési kultúra ismételten felkerülhessen a magyar mezőgazdaság palettájára, biztos jövedelmet nyújtva a nehéz helyzetű régiókban élő családoknak. Amellett, hogy a kezdeményezés megvalósulását a HEINEKEN Hungária 30 millió forinttal támogatja, a cég azt is vállalja, hogy a megtermelt komlót piaci áron felvásárolja, ezzel biztosítva a fenntartható működést és a hátrányos helyzetű családok biztos megélhetését. Az első komló palánták ültetésére várhatóan ősszel kerül sor Kastélyosdombón.

Három éve hasonló együttműködés tette lehetővé, hogy a Soproni sör kizárólag idehaza termesztett árpából készülhessen. Ez ugyanúgy egybevágott a magyar mezőgazdaság érdekeivel, mint a hazai alapanyagokat egyre inkább preferáló fogyasztói igényekkel. Most a komlón a sor, amelyet a múlt században több ezer hektáron termesztettek Magyarországon, a rendszerváltást követően azonban az utolsó ültetvényt is felszámolták.

A Heineken világszerte arra törekszik, hogy a helyből beszerzett alapanyagok minél nagyobb arányt képviseljenek a söreiben. Ezzel egyszerre csökkenti a gyártás ökológiai lábnyomát és járul hozzá a helyi gazdaság megerősítéséhez. „2017-től a hazai termelőktől beszerzett árpa révén mintegy 100 magyar árpatermesztő számára teremtünk hosszú távú egzisztenciát. Ehhez a beszerzési filozófiához illeszkedik a most bejelentett stratégiai program. ” – fogalmazott az ünnepélyes aláírást követően José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója, aki szerint a mostani megállapodással tovább erősödik a hazai beszállítókkal fenntartott, kiemelkedően eredményes kapcsolatuk.

„Nem hétköznapi, nem mindennapos az, aminek ma tanúi lehetünk itt az Agrárminisztérium falai között” – jelentette ki Nagy István. Az agrárminiszter emlékeztetett arra, volt olyan időszak, hogy hazánkban 550 hektáron termesztettek komlót, ezzel szemben ma csupán 5 hektáron folyik gazdálkodás. A miniszter hangsúlyozta, felelősek vagyunk a vidéken élőkért, és számukra megélhetést szeretnénk biztosítani. Nagy István kiemelte, az a hosszú távú cél, hogy mintegy 50 ezer ember átkerüljön a közmunka programból az agráriumba.

„Kulcsfontosságú, hogy fenntartható, üzletileg is megalapozott, kölcsönös előnyöket biztosító közösségi modell jött létre az együttműködésnek köszönhetően, amely hozzájárul az érintett családok anyagi biztonságának megteremtéséhez” – vélekedett Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. Hozzátette: Az Ökumenikus Segélyszervezet komlótermesztésbe való bekapcsolódása arra a 8 éve zajló országos modellprogramjára támaszkodik, amely több lépcsőben segíti az átmeneti otthonaiban élő családokat. A háztáji gazdálkodás elméleti és gyakorlati képzése mellett a családok a szociális gazdaság működésébe, illetve a sajtműhely és a gyógynövénykert művelésébe is bekapcsolódnak az itt töltött idő alatt. A fentiekkel párhuzamosan futó mentorálás és a térségi letelepedés előkészítése abban segíti a rászoruló családokat, hogy később véglegesen elhagyhassák a szociális ellátórendszert és önálló életet kezdhessenek. Azáltal, hogy olyan családoknak nyújt kiszámítható munkalehetőséget, akik az adott térségben másként nehezen tudnának megélhetéshez jutni, a kastélydombói modell a Heineken társadalmi felelősségvállalási szándékaihoz is szervesen kapcsolódik. „Számukra a komlótermesztés elsősorban tervezhető jövőt jelent, számunkra pedig kiváló alapanyagot, amelyben egyszerre vannak jelen a magyar termőföld ásványai és egy többszáz éves termesztési kultúra tapasztalatai” – mondta José Matthijsse, köszönetet mondva az együttműködés előkészítésében, illetve a magyar komlótermesztési tudás átmentésében kulcsszerepet vállaló, a Yeast Side magyar kisüzemi sörfőzdét működtető Lados Péternek. A patinás családi vállalkozás a komlótermesztés és a komlós kézműves sörök készítése terén egyaránt olyan ismeretekkel rendelkezik, amelyek nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a sörkomló újra a hazai mezőgazdaság egyik sikernövényévé válhasson.

 


Legyen ön az első, aki exkluzív cikkeket, tanulmányokat kap!

Heti hírlevelünkben csak feliratkozóink számára elérhető tartalmakat is küldünk. Ne maradjon le! Nincs más dolga, mint megadni e-mail címét:

Sikeresen feliratkozott

email címmel hírlevelünkre! Köszönjük!