Zöld termékek: a magyarok közel fele hajlandó akár többet is fizetni

Egyéb

A magyarok 42 százaléka saját elmondása szerint hajlandó többet fizetni a környezettudatos (öko, zöld) termékekért – nagy részük akár 10-30 százalékkal többet is, mint egy hagyományos termékért. Bár a rendszeresen zöld árucikkeket, szolgáltatásokat vásárlók aránya még viszonylag alacsony a lakosság körében, a 30-39 éves korosztály élére állt az öko-tudatosak táborának. Ez derül ki az NRC országosan reprezentatív felméréséből, melyet a GreenGo elektromosautó-megosztó szolgáltatás megbízásából készített.


Egyre kevésbé számít luxusnak, ha környezetbarát terméket vásárolunk, vagy a környezetet kevésbé terhelő szolgáltatást veszünk igénybe. A környezetbarát termékek és szolgáltatások piaca évről évre bővül, amire a magyar fogyasztói szokások is reagálnak. Az NRC országos reprezentatív felmérése azt mutatja, hogy a 18-59 éves lakosság közel fele, 45%-a legalább egyszer vásárolt valamilyen környezettudatos terméket vagy szolgáltatást az elmúlt egy évben, több mint harmaduk pedig (38%) több alkalommal is.

A magyarok 42 százaléka saját elmondása szerint hajlandó többet fizetni a környezettudatos (öko, zöld) termékekért – nagy részük akár 10-30 százalékkal többet is, mint egy hagyományos termékért.

A zöld felfogás irányában folyamatosan elkötelezett réteg azonban még mindig szűk: a 18-59 éves korosztály mindössze 8%-a választja rendszeresen az öko árucikkeket és szolgáltatásokat a kevésbé környezetbarát megoldások helyett.

 

De kik azok, akik környezettudatos termékekre hajlandóak költeni?

A GreenGo mint az egyetlen, kizárólag elektromos autókkal működő, környezetbarát fővárosi autómegosztó szolgáltatás arra is kíváncsi volt, hogy mely csoportok adják a leginkább „zöld” vásárlókat Magyarországon. Érdekes adat, hogy a rendszeresen környezettudatosan beszerzők táborának több mint harmadát a 30-39 éves korosztály teszi ki, közel azonos arányban nők és férfiak. Ebben a csoportban az 50-59 évesek a második legnépesebb korosztály (minden negyedik tagjuk ebbe a korosztályba tartozik), utánuk pedig a 18-29 évesek (minden ötödik). A csoport több mint kétharmada városban lakik, közel negyedük Budapesten, illetve több mint felük gyermek nélküli háztartásban él.

„A kutatás alátámasztotta azt az elképzelésünket, hogy ugyan Magyarországon a gondolkodásban már megvannak az alapjai a környezettudatos vásárlásnak, a magyar vásárló továbbra is érzékeny az árra. Ezért nem jó, ha pont a tudatosabb vásárlást a szolgáltató magasabb árral „bünteti” – emelte ki Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője. – Ahogy a kínálat a mi szolgáltatási szegmensünkben is bővül, a GreenGo egyre fontosabb versenyelőnyévé válik, hogy közel azonos, vagy esetenként kedvezőbb árak mellett is garantáltan a városi környezetet kevésbé terhelő elektromos autókkal szolgáljuk ki az erre egyre fogékonyabb fővárosi utazóközönséget.”

Kik befolyásolják a vásárlási döntést?

A zöld termékek vagy szolgáltatások kipróbálásában a fő motiváció nem meglepő módon a szűkebb környezetünk: a család, barátok visszajelzései alapján választunk a legbátrabban környezettudatos terméket vagy szolgáltatást (41%), de nagy hatással vannak ránk a témában készült filmek, dokumentumfilmek is (38%). Főleg a budapestiek vallják (a fővárosiak 28%-a), hogy az öko-életmódban nem csak a hagyományos médiahírek, hanem a közösségi médiában megjelenő információk, véleményvezérek is hatnak rájuk.

SOCIAL MEDIA