Aldi: öt új üzlet, munkahelyek és naperőmű

Egyéb

Tovább bővül az ALDI magyarországi hálózata: az áruházlánc országszerte öt új üzletet nyit, és ezáltal mintegy száz új munkahellyel járul hozzá a hazai foglalkoztatás bővítéséhez.

Öt új üzlettel bővül az ALDI hálózata Magyarországon: augusztus 30-án már megnyitotta kapuit az áruházlánc második egysége Szolnokon, a Széchenyi István körút 139. szám alatt. Szeptemberben 6-án pedig két új egységgel bővült a hazai hálózat: Kaposváron a Petőfi utca 56. szám alatt és Veszprémben, a Budapest út 20–28. szám alatti Veszprém Plázában nyílt egy-egy új áruház. A somogyi megyeszékhelyen már a második, míg a veszprémi megyeszékhelyen immár a harmadik ALDI egység nyílt meg. Szeptember 27-én Enyingen, a Váci Mihály utcában nyílt meg a következő ALDI, amely közvetlenül a 64-es főút mellett található, így a Balatonra utazóknak, illetve a tó partján nyaralóknak is ideális bevásárlási lehetőséget biztosít, hiszen alig 10 percnyi útra fekszik a magyar tengertől. Az 137. magyarországi ALDI üzlet pedig hamarosan Üllőn, a 4-es főút mellett nyílik meg. A most nyíló áruházakkal a vállalat mintegy 100 új munkahelyet hozott létre a magyarországi kiskereskedelemben. A kaposvári és veszprémi üzletek hétfőtől szombatig, reggel 7 és este 21 óra között várják a vásárlókat, míg a szolnoki üzlet reggel 7 és este 20 óra között tart nyitva. Vasárnap mindegyik áruház egységesen 8 és 18 óra között áll a vásárlók rendelkezésére.

Üzemben a második naperőmű

Immár a második magyarországi üzleténél állított használatba háztartási naperőművet az áruházlánc. A soproni üzlet után már a budaörsi, Kandó Kálmán utcában található ALDI áruház tetején is villamos energiát termel az 50 kWp teljesítményű napelemes rendszer. A fotovoltaikus erőmű által megtermelt villamos energiát az ALDI a budaörsi üzlet saját energiafelhasználásának csökkentésére fordítja. Minderről az üzletbe lépő vásárlók is meggyőződhetnek, hiszen a bejáratnál telepített kijelző az addig megtermelt energiamennyiségről és a megtakarított szén-dioxid-kibocsátásról tájékozta őket.

Az ALDI-ról

Az ALDI a diszkontfilozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 136 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és mintegy 3300 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások és repülőjegyek széles körét kínálja online platformon, továbbá három üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását Magyarországon előállított zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

SOCIAL MEDIA