VOSZ Barométer Q3: nem változott jelentősen az üzleti hangulat, de nehéz időszakra számítanak a hazai vállalkozások

Hírek Kiemelt

Bár nincsen jelentős elmozdulás, már látszódnak a repedések – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által kiadott harmadik negyedéves barométer bemutatásán.

 

Azzal együtt, hogy a VOSZ tagvállalkozásai inkább az erős és prudens vállalkozások közé tartoznak, a makrogazdasági változások már láthatóan érintik ezeket, mint a megrendelések elmaradásai, a szakmai munkaerő hiánya és a csökkenő vásárlóerő – foglalta össze röviden a VOSZ sajtóbeszélgetésén Kozák Ákos, a kutatást végző Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója. Hozzátette, a viszonylagos állandóságot lehet tapasztalni az üzleti hangulatban, ugyanakkor már látszódnak a repedések, és még azt sem lehet látni, a 4. negyedévben a tendencia hogyan fog folytatódni. Kozák Ákos emlékeztetett arra, hogy már korábban is jelezték, a körbe tartozás várhatóan újra meg fog jelenni vagy erősödni.

A vállalkozások jelentős része elkezdte újragondolni a fejlesztési céljait és azok teljesítését. Majdnem minden 5. vállalkozás, a 3. negyedév adatai alapján, már elhalasztotta fejlesztési célú beruházásait, elsősorban a béremelések miatt – emelte ki Kozák Ákos. Ehhez Perlusz László, a VOSZ főtitkára hozzátette, ezzel együtt az megfigyelhető, hogy az energetikai célú beruházásokat, melyeket jellemzően önerőből finanszíroznak, a vállalkozások nem halasztották el, a zöld átállás folytatódott.

 

SOCIAL MEDIA