A művész egy interjúban mesélt színházról, egy hatezer dolláros dalszövegről, az értelmiség árulásáról, és arról, hogy a világ legnagyobb teljesítményét érheti el valaki, ha akkora a habzás, hogy senki észre sem veszi, miközben a közönség a rosszakat élteti.

„A színházi működésemet befejezettnek tekintem. Minden, amit egy alkotó embernek ez a pálya adhatott, nekem megadta, talán többet is. Ez nem azt jelenti, hogy ha felhívnak a Royal Shakespeare Company társulattól, hogy szeretnék, ha megrendezném a Hamletet, nem gondolkodnék el az ajánlatukon. Magyarországon egyetlen színházigazgatónak sem fordul meg a fejében, hogy önszántából munkát ajánljon, mert elavult rendezőnek tartanak. Másrészt, ha a kultúrpolitika irányából közelítek a kérdéshez, akkor a jobboldali szimpatizánsoknak liberális, a baloldaliak szerint pedig keresztény konzervatív vagyok” – mondja a Tóth Olivérnek adott interjújában Verebes István, ami az InStyleMen.hu oldalon jelent meg.

Mint kiderül, Verebes díszlettervező szeretett volna lenni, de egy adminisztratív hiba miatt nem vették fel a Képzőművészeti Gimnáziumba, és a színház felé orientálódott. Művészként moralistának vallja magát. „A hatalom sosem érdekelt, mert az minden esetben aljas, kapzsi, hazug és csaló. A titkok foglalkoztatnak, a sötét, buja, az egész életmódunkat átfestő érzelmi és érzéki, hazug és igaz vágyaink. Minden, amiről Csehov beszél. A színházi szakma nem képes megdönteni rezsimeket, nem tudja jobbá tenni az emberek életét, de arra a három órára, amíg egy előadás tart, szembesít mindannyiunkat saját magunkkal. Az érdekel, hogy miért akar Csehov színművében, a Három nővérben Olga, Mása és Irina, ez a három boldogtalan lány egy vidéki városból a nagy Moszkvába költözni. Milyen illúziók kergetik őket oda? Mi várja őket ott?”

A nagyinterjúban szóba kerül az édesapjához, Verebes Károly színészhez és az édesanyjához, Szántó Klára táncművészhez fűződő viszonya is. Utóbbiról kiderül, hogy 1956 után a szilenciumosok társulatvezetője volt. „Kitalálta, hogy a politikai okokból a partvonalra szorult tehetségeket maga köré gyűjti, és közreműködésükkel alapít egy vándortársulatot. Apámon kívül itt szerepelt Eisemann Mihály, aki olyan slágerek zeneszerzője, mint a Jaj, de jó a habos sütemény, a Pá, kis aranyom vagy a Holdvilágos éjszakán. Emlékszem, Szilágyi László Zsákbamacska című zenés vígjátékát az én gyerekszobámban próbálták: Eisemann zongorázott, Spiegel Annie operaénekes énekelt, szerepelt benne Antalffy József, Bérczi Pál, de írtak egy szerepet Feleki Kamillnak is…”

A színházzal kapcsolatban megjegyzi, hogy a lányát háromszor rúgták ki a Színművészeti Főiskola felvételijéről. „A jelen lévő tanárok, mondjuk úgy, hogy az én kis barátaim, később egyenként jöttek oda hozzám, és közölték, hogy a lányom tehetséges, mégis valamiért, amikor dönteniük kellett a sorsáról, azt mondták, nincs rá szükségük. Egy idő után tudtam, hogy ennek az az oka, hogy Verebes Lindának hívják.

A kaposvári Csiky Gergely Színház az 1970-es évek elejétől néhány évtizedig a magyar színházi élet meghatározó társulata volt. A színház tagjai népszerűek voltak, folyamatosan dicsérték egymást. Úgy tűnt, mintha valóban kivételes csapatot alkotnának. Tudja, mi történt később? Az első adandó alkalommal elárulták egymást. Ilyenek vagyunk. Nincs is-is, csak vagy-vagy… Mint ismeretes, a Katona József Színház rendezője, Székely Kriszta jövőre megpályázza az intézmény igazgatói posztját. Most megjósolom, hogy amint kinevezik, szétrobban a társulat. Az a kohézió, amit az elődei, Zsámbéki Gábor vagy Máté Gábor megteremtettek, a múlté lesz, mert Székely Krisztának nem tetszhet minden úgy, ahogy jelenleg van.”

A szakmán túl őszintén beszélt a családi életéről is: Verebes István az egyik házasságát kifejezetten megszenvedte. „…a második feleségem Héczey Éva színésznő volt. A Miskolci Nemzeti Színházban játszott, amikor megismertem. A férjével és a lányával élt egy lakótelepen. Beleszerettem. Elvált, majd összeházasodtunk. Két gyermeket szült nekem. A házasságunk széteséséért fele részben az én fegyelmezetlenségem, a promiszkuitásom volt az oka. Megpróbáltam megmenteni a kapcsolatunkat, de nem sikerült. Ebben szerepet játszott az ő alkoholbetegsége is. Belebetegedtem. Egy nap konferálnom kellett volna mennem, de nem tudtam felkelni. Felhívtam az egyik legjobb barátomat, Tordai Hajnalt, hogy baj van. Bevitt a kórházba, ahol kiderült, hogy az idegrendszerem felmondta a szolgálatot. Egy ideig altattak is. Folyamatos sírógörcseim voltak. Csak egy történetet mesélek el: a közelmúltban kérdeztem meg a fiamtól, hogy mióta hord szemüveget. Mondta, hogy azóta, hogy elköltözött az édesanyjától, aki nem engedte, hogy szemüveget viseljen, mert úgy túlságosan hasonlított rám, miközben a gyerek hunyorogva nézte a táblát az iskolában. A fiam tízéves volt, amikor úgy döntött, hogy velem és a harmadik feleségemmel, Kánya Katával szeretne élni. Nincs lelkifurdalásom, Éva a válásunk után még harminc évig élt, amely idő alatt rendbe hozhatta volna az életét, de nem tette. Végül öngyilkos lett.”

Az interjúban szó esik még a Hernádi Judithoz fűződő kapcsolatáról, Füst Milánról, akinek a naplója mindig ott van az éjjeliszekrényén, az elvek feladásáról, valamint arról, hogy egy magafajta kvalitás elveszítheti-e egy idő után a szavatosságát…

A nagyinterjú az alábbi linken elérhető.

Fotó: InStyleMen