Új IT- és innovációs igazgató az EOS-nál

Karrier Kiemelt

Szabó Ákos az EOS Magyarország új IT- és innovációs igazgatója. A tanulmányait gazdasági informatika, majd menedzsment szakirányon végezte, és több mint tízéves tapasztalattal rendelkezik informatikai fejlesztések és pénzügyi IT-rendszerek integrálásának területén. Karrierje során számos magyarországi és nemzetközi projektet irányított, ahol a stratégiai irányok kidolgozása mellett a teljes folyamat sikeréért is felelt.

Szabó Ákos vezetőként eleinte fejlesztői csapatok irányítását látta el, később azonban már üzemeltetési területekért is felelt. Az EOS Magyarországnál is felelősségi körébe tartozik mindkét terület irányítása. Az általa vezetett igazgatóság feladata, hogy a minőségi működés feltételeinek biztosítása mellett innovatív projektek szállításával támogassa a vállalat stratégiájának megvalósítását.

Az EOS Csoportról

Az EOS Csoport egyike a világ vezető nemzetközi pénzügyi szolgáltatóinak. A vállalat fő tevékenységi köre a követeléskezelés és 60 leányvállalatával, több mint 7000 munkatársával, valamint 20 000 ügyfelével piacának egyik legnagyobb szereplője. Az EOS Csoport mintegy 180 országban van jelen partnerhálózatán keresztül, közvetlenül pedig 26 országban működtet leányvállalatokat. Az ügyfélkör legjelentősebb részét a banki és biztosítási szektor, a közművek, a telekommunikációs piac szereplői, valamint IT-vállalatok teszik ki.

SOCIAL MEDIA