Új elnököt választott a MEME

Karrier

Dr. Tóth Csabát választotta elnökévé márciusi közgyűlésén a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete. Az egyesület elnöki tisztsége a posztot két éven át betöltő Dr. Ryszka Sambor megbízatásának lejártával üresedett meg, aki a továbbiakban egyéb teendői miatt már nem kívánta jelöltetni magát. A közgyűlés elismeréssel köszönte meg Dr. Ryszka Sambor eddigi munkáját.

 

A hazánkban működő televíziós vállalkozásokat egyesítő szakmai szervezet egyhangú szavazással megválasztott új elnökének, Dr. Tóth Csabának a megbízatása két évre szól.

Dr. Tóth Csaba a magyar televíziós iparág igazi veteránja. A 47 éves szakember jogászként kezdte a pályáját, a kétezres évek elején a Partos és Noblet Lovells nemzetközi ügyvédi irodában dolgozott senior ügyvédként, itt főképp média- és távközlési joggal foglalkozott. 2009-től csaknem tíz éven át a Chello Central Europe, majd az AMC Networks Central and Northern Europe regionális jogi igazgatójaként tevékenykedett. 2017-ben váltott és az AMC Networks közép-európai saját gyártásáért lett felelős, ebből az időszakból számos sikeres ismeretterjesztő sorozat, magazinműsor, talkshow és más televíziós produkció kreatív produceri munkája fűződik a nevéhez.  2021 májusától a neves televíziós produkciós cég, a Scripted Productions új divízióját is vezeti, ahol kifejezetten a heti sorozatok és streaming tartalmak fejlesztéséért és gyártásáért felel. Csaba emellett számos magyar játékfilm társproducere és dramaturgja, a filmkészítés hatalmas rajongója. Mindezek mellett Csaba a Mosoly Alapítvány kuratóriumának és a francia Pompidou Központ támogatói bizottságának is lelkes tagja, személyes szenvedélyei a kortárs műgyűjtés, a pingpong és az angol labdarúgás.

Az elnök munkáját a MEME tavaly megválasztott alelnökei, Vidus Gabriella, az RTL
Magyarország vezérigazgatója és Vaszily Miklós, a TV2 igazgatósági elnöke segítik.

 

SOCIAL MEDIA