Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna fotográfiái

Hírek

Egykoron sok magyar tévénézőnek volt élménye a Rockenbauer Pál rendezte híres sorozat: a „Másfélmillió lépés Magyarországon”. Ahogy a film készítői, úgy tíz évvel ezelőtt Burger Barna is keletről nyugatnak indult.

 

Alkalmanként 20 és 40 km közötti távolságokat teljesítve, heti két-három napot rászánva, több mint egy évig, 2013 májusától 2014 novemberéig tartott az útja. A fotográfus kamerája hol a természet szépségeit, hol a meglepő furcsaságait örökítette meg. Lenyűgöző tájak, ismerős-ismeretlen emberek, meglepetések vagy éppen apró, szép részletek bukkannak elő ennek a vándornaplónak a lapjairól, ami összességében egy spirituális értelemben is erős országképet mutat nekünk.

Csizek Gabriella, a Capa Központ kurátora a Kékvándor című albumból és a vándorlás alatt készült mintegy 40 000 fotográfiából válogatott.  A 100 fotográfia és a különleges installációk az Országos Kéktúra tizenkét tájegységén, vagyis a teljes útvonalán vezetnek végig.

A fotográfiák egy része klasszikus módon, kiváló minőségű kiállítási kópiákon mutatkozik meg – felhasználva a Magyar Természettudományi Múzeum régi, használaton kívüli ún. lepkedobozait, tartófiókjait. Ezen kívül láthatóak textilre nyomtatott képek a térbe belógatva, az erdőt stilizálva, valamint plexire nyomtatott, térhatású fotográfiák. A kupola alatti részben egy magasles várja a látogatókat, amelyről távcsővel nézhetőek a kiállítás képei. A felvételek látványos elemeken, hatalmas világítókockákon tűnnek át sejtelmesen. Az oszlopokra a Kéktúra motívumai kerültek, jelzőtáblák, pecsételőhelyek. A flóra és fauna átlényegülve jelenik meg a térben: hanghatások, fényhatások segítik a látogatók „erdő-mező” élményét. A kiállításképei közül néhány pedig az AR segítségével meg is mozdul. Ezen kívül interaktív bekapcsolódásra is lesz lehetőség: érintőképernyőn bebarangolható a Kéktúra és további, tájegységenkét legalább 30-40 fotográfiát is meg lehet nézni.

A kiállítás külön fotókon mutatja be a kékvándorok felszerelését is. Burger Barna özvegye, Feszthammer Fanni a kiállítás rendelkezésére bocsájtotta a fotográfus néhány, a túrázás során használt tárgyát, illetve nem csak a fizikai tárgyak, de a túrázás előkészületének a dokumentumai is rendelkezésre állnak. A tárlat fontos részét képezik a szövegek, amelyeket Burger Barna sok évtizedes barátjával, a Kéktúrán több tájegységen át vele gyalogló alkotótársával, Kőrösi Zoltánnal írt. Az író és a fotográfus a természetről, a tájról, a megtett útról közösen írta szövegeit. „A mindennapos gyaloglás inkább józan mérsékletre és kitartásra tanít. A lassú élet bátorságára és szépségére. Gyalogolnod kell, hogy mindinkább megértsd: elindulni és úton lenni a cél, nem a megérkezés. A Kéktúrát nemcsak szeretni, de tisztelni is kell.” 

A Magyar Természettudományi Múzeum és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ együttműködésében megvalósuló kiállítást változatos szakmai programok – filmvetítések, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, megemlékezések, tárlatvezetések – kísérik.

 

SOCIAL MEDIA